Hétfő: 8:00–18:00
Kedd: 8:00–17:30
Szerda: 8:00–18:00
Csütörtök: 8:00–17:30
Péntek: 8:00–19:00
Szombat: 13:00–19:00
Könyvtár dokumentumállománya 2019-ben 4000 kötet. Az olvasók rendelkezésére áll 2 számítógép is.
Átlagosan havi egy programot szerveznek, többségét gyerekeknek. Leginkább az olvasókultúra fejlesztésével kapcsolatos rendezvényeket, valamint kézműves foglalkozásokat kínálnak.
A könyvtár az IKSZT közelmúltban felújított épületében található.
Sajtómegjelenések 2015-2020
2015
Pap Gyula: Összefogás a turizmusért In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 71. sz. (2015. márc. 25.), 4. p.
Bár léteznek "kistérségi" közös projektek, az nem annyira volt jellemző régen, hogy két másik járásban lévő, de egyébként szomszédos település közös tevékenységben kezdjen gondolkodni. - Ez történt most a mezőkövesdi járásban lévő Tiszabábolna és a mezőcsáti járásbeli Tiszadorogma esetében. - A falusi turizmus erősítését segítendő egy időben adtak át igényesen kialakított vendégházakat a napokban.
Pap Gyula: Dél-Borsod gyöngyszeme In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 94. sz. (2015. ápr. 22.), 4. p.
A település polgármestere, Tóth Zoltán úgy fogalmaz: célunk, hogy hosszú, meghatározó múlt mellett hasonló legyen a község jövője is. - A 425 fős kistelepülés törekvéseiről elmondja: a legfontosabb kitörési pont lehet a turizmus. - A település turisztikai vonzereje jelentős, fontos, hogy be tudjunk kapcsolódni abba a vérkeringésbe, amit manapság a Tisza-tavi turizmusként emlegetünk.
2018
Tóth Balázs: Biztonságosabb lett az út In: Észak-Magyarország. - 75. évf. 221. sz. (2018. szept. 22.), 5. p.
Négyes és Tiszadorogma között nyolc kilométer hosszan újították fel az utat.
Sajtómegjelenések 2009-2014
2009
Közösségek In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 6. évf. 1. sz. (2009. jan.), 8. p.
A hagyományokról és a szórakozási lehetőségekről.
Ismét: jegyzőváltás In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 6. évf. 11. sz. (2009. nov.), 8. p.
Kállai József novemertől állt munkába a három településen, köztük Tiszadorogmán is.
2010
Korszerűsítették a hivatalt In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 8. sz. (2010. jan. 11.), 4. p.
Tiszadorogma önkormányzata az ÉMOP pályázatán 9 975 000 forint támogatást nyert a hivatal akadálymentesítésére és felújítására.
Programok In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 7. évf. 5. sz. (2010. máj.), 12. p.
Nyugdíjas klubok találkozója In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 7. évf. 7. sz. (2010. júl.), 8. p.
Tíz település myugdíjas klubjai találkoztak június 26-án a községben.
Vesszős Napok In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 7. évf. 9. sz. (2010. szept.), 8. p.
Látogatás a testvérvárosban In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 7. évf. 9. sz. (2010. szept.), 11. p.
Mikola IstvánTiszavalk polgármestere látogatást tett a Tisza-menti települések német testvérvárosában, Niederwiesaban. - A delegáció a négy település vezetőiből állt, melyben ott volt Tiszabábolna első embere is.
Pataki Katalin: Minden, ami a testnek és a léleknek is kell In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 278. sz. (2010. nov. 30.), 7. p.
Jövő ilyenkor már használható lesz az új művelődési ház. - Itt kap helyet többek között a postahivatal, az orvosi rendelő, a védőnői szolgálat, a könyvtár.
Közösségi szolgáltató tér létesül In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 7. évf. 11. sz. (2010. nov.), 8. p.
2011
Sokszínű falunap In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 8. évf. 9. sz. (2011. szept.), 8. p.
A kultúra régi-új helyszíne: az IKSZT In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 8. évf. 10. sz. (2011. okt.), 8. p.
Az új létesítményről.
Egyházi felújítások In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 8. évf. 11. sz. (2011. nov.), 8. p.
A református templom és a parókia felújításáról.
Kóta Sándor: Templomfelújítás, gőzerővel In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 297. sz. (2011. dec. 20.), 4. p.
Tiszadorogmán a református templom és parókia felújítása folyik ezekben a hetekben.
2012
Átadták a közözsségi teret In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 9. évf. 4. sz. (2012. ápr.), 8. p.
Sokfunkciós épület In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 9. évf. 6. sz. (2012. jún.), 8. p.
Képek az IKSZT-ről.
Motoros találkozó In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 9. évf. 8. sz. (2012. aug.), 8. p.
A rendezvényről szól az írás.
Vesszős Napok 2012 In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 9. évf. 9. sz. (2012. szept.), 8. p.
A sikeres rendezvényről.
Cél: a megfontolt gazdálkodás In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 9. évf. 9. sz. (2012. szept.), 9. p.
Házi tészta - közfoglalkoztatásból In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 9. évf. 10. sz. (2012. okt.), 8. p.
Sajtómegjelenések 2000-2008
2004
Szendrey László emlékezete In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja, Mezőcsát : Reproprint 1. évf. (2004. okt.) 7. sz. 8. p.
Szendrey László Tiszadorogmán született.
2005
Épülő kapcsolatok In: Mezőcsáti kistérség, 2. évf. 6. sz. (2005. jún.), 8. p.
A község testvértelepülési kapcsolatot indított el Niederwiesa német kisvárossal.
Református egyház In: Mezőcsáti kistérség, 2. évf. 7. sz. (2005. júl.), 8. p.
A tiszadorogmai gyülekezet rövid története.
Martoncsik Sándorné: Bemutatkozott a "vesszős falu" In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 2. évf. 12. sz. (2005. dec.), 8. p.
Tiszadorogma kosárfonóinak kiállítása Mezőcsáton.
Weisz Boglárka: Átkelőhelyek a Tiszán az Árpád-korban In: Acta historica : Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae tom. 122. (2005), p. 21-30.
2006
Ősi település a Tisza mentén In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 3. évf. 1. sz. (2006. jan.), 8. p.
Tiszadorogma rövid története.
Papp József: A dorogmai rév In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 3. évf. 6. sz. (2006. jún.), 7. p.
A rév rövid története.
Újra: randevú In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 3. évf. 8. sz. (2006. aug.), 8. p.
Vesszős Napok és Tiszadorogma-Egyek randevú.
2007
Pataki Katalin: Helyi Termék Fesztivál In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 4. évf. 9. sz. (2007. szept.), p. 2-11.
A lap mostani száma kizárólag a fesztivállal foglalkozik, ahol bebizonyosodott, hogy a helyi termékek valóban kelendőek.
2008
Megújult intézmény In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja 5. évf. 2. sz. (2008. febr.), 8. p.
Tiszadorogma közművelődéséről.
Széles sávon a kistérségben In: Észak-Magyarország. - 64. évf. 135. sz. (2008. jún. 11.), 6. p.
A sikeres pályázat célja a szélessávú internet-ellátottság növelése volt. - Ünnepélyesen átadták a projekt keretében megvalósult infrastruktúrát.
Októberi ünnepek In: Mezőcsáti kistérség : Ároktő, Gelej, Igrici, Mezőcsát, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk települések lapja,. - Mezőcsát : Reproprint 5. évf. 10. sz. (2008. okt.), 8. p.