Hétfő: 8:00–16:00
Kedd: 8:00–16:00
Szerda: 8:00–16:00
Csütörtök: 8:00–16:00
Péntek: 8:00–16:00
A könyvtár dokumentumállománya 2019-ben 16900 dokumentum. Az olvasók rendelkezésére áll 8 számítógép is.
A Gvadányi József Művelõdési Ház tagintézményeként működő könyvtár több mint 100 négyzetméteren várja az olvasókat. 2017-től tagja a KSZR-nek.
Sajtómegjelenések 2017-2020
2017
Tudományos szenzáció! Új ásvány: rudabányait In: Észak-Magyarország. - 74. évf. 55. sz. (2017. márc. 6.), 3. p.
Új ásványra bukkant egy amatőr kutató Rudabányán, a Nemzetközi Ásványtani Társaság (IMA) új ásványfajnak fogadta el, a neve rudabányait lett - közölte a miskolci Herman Ottó Múzeum szombaton. - Lásd még: Magyar idők, 3. évf. 58. sz. (2017. márc. 9.), 15. p.
Zsuppán András: Az üresség múzeuma : őrületes Rudapitecus Látványtár In: Heti válasz : közélet, kultúra, környezet. - Budapest : Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány : Heti Válasz Lap- és Kvk. Szolg., 2001. - 17. évf. 34. sz. (2017. aug. 24.), p. 20-22.
Uniós támogatással épült fel a látvány és látogatóközpont Rudabányán, de a teljes befejezéséhez az idén kapott 139 millió forint még szükséges volt. Ebből az összegből a teljes befejezés és tartalmi megtöltés azaz állandó kiállítás létrehozása van hátra. A teljes befejezés jövő év decemberre várható
Ébren tartani, megőrizni és továbbadni In: Észak-Magyarország. - 74. évf. 251. sz. (2017. okt. 28.), 4. p.
A rudabányai Gvadányi József Városi Művelődési Ház adott otthont nemrégiben a III. Országos Bányász Dalostalálkozónak. - A rendezvény célja a hajdan virágzó bányászkultúra ébren tartása, megőrzése és továbbadása, a dalos hagyományok ápolása, valamint a csoportok közötti tapasztalatcsere és a személyes kapcsolatok kialakítása.
Miomaci Rudabányáról In: Szabad föld : a Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának hetilapja : független társadalmi és családi hetilap. - 73. évf. 45. sz. (2017. nov. 10.), 39. p.
A Torontói Egyetem paleoantropológusa különleges fogleletekre bukkant Rudabányán, a kutatók megállapították, hogy a lelet az óriás pandákhoz mutat hasonlóságot. Az eddig ismeretlen pandának a Miomaci panonnicum nevet adták.
Geotúra Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 74. évf. 276. sz. (2017. nov. 27.), . p.
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Aggteleki Tájegységében szervezett geotúrája zajlott nemrégiben Rudabányán az Országos Geotóp Napok keretében.
2018
Szakáll Sándor: Ritka, hazai ásványok In: Természetbúvár : környezetbarát ökológiai magazin. - Budapest : Babits. - 73. évf. 1. sz. (2018), p. 44-46.
Összeállítás a leglátványosabb hazai ritkaságokból.
Rudabánya ásványainak első kutatói In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 1. évf. 1. sz. (2018. április), 9. p.
Miért éppen Badaló? In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 1. évf. 1. sz. (2018. április), 11. p.
100 éve született Murvay László In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 1. évf. 2. (2018. június), 3. p.
A gályarabságra ítélt rudabányai prédikátor In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 1. évf. 2. (2018. június), 5. p.
Koncz Tamás: Milliárdos közbeszerzéseken tarol egy borsodi család In: Népszava. - 145. évf. 152. sz. (2018. júl. 3.), 1, 2. p.
Csaknem kétmilliárd forint értékben nyert el uniós forrásokat egy baráti-családi kapcsolatokra épített cégcsoport Rudabánya térsébgében.
Az első rudabányai könyvgyűjtő In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 1. évf. 3. sz. (2018. november), 5. p.
Tajthy Ákos: Ajándékokat gyűjtöttek Badalónak Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 75. évf. 290. sz. (2018. dec. 14.), 4. p.
Karácsonyi ajándékokkal segítik kárpátaljai testvértelepülésüket a rudabányaiak.
2019
Felújították a városháza épületét In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 9. sz. (2019. jan. 11.), 6. p.
Teljes egészében megújult a rudabányai polgármesteri hivatal épülete.
Hagyományőrző kalandozás In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 15. sz. (2019. jan. 18.), 4. p.
Tardonai fonó címmel rendez hagyományőrző előadást a Tardonai Kulturális Egyesület január 22-én a rudabányai Gvadányi József Városi NMűvelődési Házban.
Detzky Anna: Bányászdallamok útján In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 96. sz. (2019. ápr. 26.), 12. p.
Kíséret nélkül, hallás után gyakorol a rudabányai Rozmaring Asszonykórus, és arany minősítést kapott.
Szántó Gergely Gvadányi-érme In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 2. évf. 1. sz. (2019. április), p. 7-8.
A rudabányai evangélikus templom felszentelése 1934-ben In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 2. évf. 1. sz. (2019. április), p. 8-9.
Telekes Béla költő, műfordító In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 2. évf. 1. sz. (2019. április), p. 9-10.
Tizenkettedszer ünnepeltek In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 219. sz. (2019. szept. 20.), 6. p.
Idén is nagy népszerűségnek örvendett a rudabányai városnap. A tizenkettedik alkalommal megrendezett program keretében megemlékeztek a 69. bányásznapról, és megkoszorúzták a művelődési ház előtt álló bányászemlékművet is.
Rudabánya középkori várospecsétje In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 2. évf. 2. sz. (2019. szeptember), p. 5-6.
Rudabányai diákok a krakkói egyetemen In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 2. évf. 2. sz. (2019. szeptember), p. 7-8.
Bányászdalos találkozó In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 241. sz. (2019. okt. 16.), 5. p.
A hagyományos Gvadányi József-emlékhéten rendezték meg a bányászdalos találkozót nemrégiben a rudabányai Gvadányi József Városi Művelődési Házban.
Gróf Gvadányi József ismeretlen portréja In: Rudabányai hírmondó : Rudabánya város önkormányzatának negyedéves tájékoztatója. - 2. évf. 2. sz. (2019. december), 9. p.
2020
Gyógyulóban lévő tájsebek In: Természetjáró turista magazin : a természetjáró turisták hivatalos lapja /kiad. a Magyar Természetjáró Szövetség. - Budapest. - 5. évf. 4. sz. (2020. április), p. 30-39.
Az összeállításban szereplő látványosságok a bányászati tevékenységnek köszönhetik létüket, mégis látványosak, érdekesek, sőt szépek is.
Nád Béla: Mentünk, láttunk, elámultunk! In: Magyar turista [1.]. - 18. évf. 1. sz. (2020. január), p. 16-18. [2.]. - 18. évf. 2. sz. (2020. február), p. 16-18. [3.]. - 18. évf. 3. sz. (2020. március), p. 9-11. [4.]. - 18. évf. 4. sz. (2020. április), p. 40-42.
Sajtómegjelenések 2013-2016
2013
Siskáné Szilasi Beáta: Észak-Magyarország felhagyott bányászati területeinek hasznosítási lehetőségei In: Észak-magyarországi stratégiai füzetek : regionális kutatási periodikus kiadvány : az észak-magyarországi regionális fejlesztés szakmai folyóirata 10. évf. 1. sz. (2013), p. 26-36.
Az egykori bányászati területek hasznosítása Észak-Magyarországon is jelentős kérdéseket vet fel. - Az egyik ilyen a tulajdonosi viszony, a másik a források megteremtése az új lehetőségek kivitelezéséhez. - A területek hasznosításának módja lehet: az esetleges másodnyersanyagok kinyerése, a bányahő hasznosítása, a barnamezős beruházások révén új üzemek alapítása, valamint a turisztikai hasznosítás. - A cikk az adottságokat és a lehetőségeket veszi számba.
Jelentős eredményeket ért el Rudabánya In: Észak-Magyarország. - 70. évf. 53. sz. (2013. márc. 5.), Városaink mell. 29. p.
Szederkényi Andrea: Fejezetek a rudabányai bányász fúvószenekar történetéből In: Bányászattörténeti közlemények. - 8. évf. 2. = 16. sz. (2013), p. 83-93.
Kordos László, ifj.: Búcsú Hernyák Gábortól In: Bányászattörténeti közlemények. - 8. évf. 2. = 16. sz. (2013), p. 109-110.
Hernyák Gábor az egykori rudabányai vasércbánya főgeológusa, Rudi, az előember megtalálója.
Hadobás Sándor: A rudabányai első világháborús bányász hősi emlékmű és alkotója In: Bányászattörténeti közlemények. - 8. évf. 2. = 16. sz. (2013), p. 103-112.
Az emlékmű leírása: talapzata mészkőlapokból összeillesztett, 140x120 cm alapméretű, 175 cm magas téglatest. Előoldalán közvetlenül a kőbe vésve az "1914-18./ BÁNYÁSZHŐSEINKNEK", a hátoldalán bevésett mélyedésben elhelyezve négy díszcsavarral felerősített fehér márványlapon "A VILÁGHÁBORÚBAN ELHALT / 107 RUDABÁNYAI / HŐS VASÉRCBÁNYÁSZ / EMLÉKÉNEK. / A RUDABÁNYAI TISZTI-KASZINÓ. / 1935." felirat olvasható.
Izgalmas utazás a művészet világában In: Észak-Magyarország. - 70. évf. 176. sz. (2013. júl. 30.), 5. p.
Második alkalommal nyitotta meg kapuit idén nyáron a St. Martin Nemzetközi Művésztelep Rudabányán. - A július 15-19. között zajló szimpóziumra ezúttal sem csak hazánkból érkeztek művészek, a hét folyamán ugyanis fiatal tehetséges festők csatlakoztak a 13 fős alkotótáborhoz Romániából és Lengyelországból.
Buzafalvi Győző: Megújult a rudabányai szolgáltató központ In: Észak-Magyarország. - 70. évf. 260. sz. (2013. nov. 8.), 6. p.
A meglévő Szociális Szolgáltató Központja infrastrukturális fejlesztését valósította meg az ÉMOP-projekt keretében Rudabánya önkormányzata.
2014
Papp Andrea: Rudabánya választói névjegyzéke 1935-ből In: Bányászattörténeti közlemények. - 9. évf. 2. = 18. sz. (2014), p. 107-130.
Az 1935. december 16-án jogerőre emelkedett választói névjegyzék, illetve ennek 1939. április 10-én póttagokkal való kiegészítésének idején az alábbi jogszabályok vonatkoztak a választójogra: az 1925. évi XXVI. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról, később pedig az 1938. évi XIX. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról volt érvényben.
Sóvágó Gyula: A rudabányai vasércbányászat műszaki fejlesztésének rövid áttekintése az állami bányászat időszakában (1949-1985) In: Bányászattörténeti közlemények. - 9. évf. 2. = 18. sz. (2014), p. 48-61.
Hadobás Sándor: Kállai Géza "bányász" ex librise In: Bányászattörténeti közlemények. - 9. évf. 2. = 18. sz. (2014), p. 80-85.
A könyvjegyek között viszonylag ritka a bányász motívumú alkotás, annak ellenére, hogy a bányászok között mindig szép számmal akadtak könyvbarátok, könyvgyűjtők. - A rudabányai Bányászattörténeti Múzeum egyébként gazdag képzőművészeti gyűjteményében csak néhány "bányász" ex libris található. - Ezek közül a legszebb, legérdekesebb Kállai Géza (1884-1948) bánya- és közgazdasági mérnök, a rudabányai vasércbánya egykori igazgatója könyvjegye.
Hadobás Sándor: Benke István, a Zempléni-hegység bányászatának kutatója In: Bányászattörténeti közlemények. - 9. évf. 2. = 18. sz. (2014), p. 97-106.
Életútja Hejőpapiból indult 1932. szeptember 26-án. - Gimnáziumi tanulmányait Sárospatakon, a Református Gimnáziumban végezte, 1952-ben érettségizett. - Ezután a miskolci (akkor Rákosi Mátyásról elnevezett) Nehézipari Műszaki Egyetemre nyert felvételt, de bányaművelő mérnöki oklevelét Sopronban kapta meg 1957-ben. - Ettől kezdve egészen nyugalomba vonulásáig a bányaiparban tevékenykedett itthon és külföldön is.
Papp Andrea: Rudabánya községi képviselő-testületének díszközgyűlési jegyzőkönyvéből (1943) In: Bányászattörténeti közlemények. - 9. évf. 2. = 18. sz. (2014), p. 131-133..
Az 1935. december 16-án jogerőre emelkedett választói névjegyzék, illetve ennek 1939. április 10-én póttagokkal való kiegészítésének idején az alábbi jogszabályok vonatkoztak a választójogra: az 1925. évi XXVI. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról, később pedig az 1938. évi XIX. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról volt érvényben.
Rudabánya: megvalósult és új tervek In: Észak-Magyarország. - 71. évf. 75. sz. (2014. márc. 31.), Városaink mell. 12. p.
A legjelentősebb munka a Szociális Szolgáltató Központ épületének korszerűsítése volt mintegy 100 millió forint értékben.
Bizakodással tekintenek a jövőbe In: Észak-Magyarország. - 71. évf. 75. sz. (2014. márc. 31.), Városaink mell. 13. p.
A gyorsan fejlődő Emőd tizennégy éve kapott városi rangot, és 2008 óta Rudabánya is a megyei városok számát gyarapítja.
Kessler Jenő:Észak-Magyarország madárvilága a miocénban II. rész In: Földtani közlöny : a Magyar Kir. Földtani Intézet hivatalos közlönye
A témában lefolytatott újabb vizsgálati eredmények összefoglalása 1., Földtani közlöny, Vol. 142. 1. sz. (2014.), p. 67-78. 2., Földtani közlöny, Vol. 142. 2. sz. (2014.), p. 149-168.
Szendrei Péter: Panasz helyett munka In: Észak-Magyarország. - 71. évf. 198. sz. (2014. aug. 26.), 4. p.
Háromnapos ünnepre készül Rudabánya. - Lesz városünnep az Eddával, testvérvárosi találkozó a Dobsináról és a Borszékről érkező vendégekkel, s lesz ásványgyűjtő fesztivál.
Szendrei Péter: Rudabánya megbecsüli bányászmúltját : amit látni kell: Bányászattörténeti Múzeum In: Észak-Magyarország. - 71. évf. 198. sz. (2014. aug. 26.), 4. p.
Kedvcsináló a múzeumhoz.
Szalóczi Katalin: Ez itt az ásványgyűjtők Mekkája... In: Észak-Magyarország 71. évf. 209. sz. (2014. szept. 8.), 5. p.
Városünnepet tartottak a hétvégén Rudabányán. - Többek között felavatták Novák Géza díszpolgár, fafaragó két kopjafáját: az egyiket az 1965-ös bányaszerencsétlenség áldozatainak emlékére, a másikat az uniós csatlakozás 10. évfordulójára készítette.
Szalóczi Katalin: Alámerült a bűvös világba : ÉM-portré: Novák Géza, Rudabánya díszpolgára, fafaragó, nyugdíjas bányász In: Észak-Magyarország 71. évf. 211. sz. (2014. szept. 10.), 5. p.
Novák Géza két emlékoszlopot is faragott, illetve adományozott szülővárosának a 7. városnap alkalmából.
Gál Péter: Egy régi-új kupritos lelőhely Rudabányáról In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 24. évf. 3. sz. (2014. dec.), p. 32-34.
2015
Bánhegyi Gábor: Ötvenmillióval több In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 24. sz. (2015. jan. 29.), 5. p.
Csaknem egymilliárd forint múzeumi célú állami támogatás elosztásáról döntött 2015-re vonatkozóan az emberi erőforrások minisztere. - A támogatást az egykori megyei múzeumi szervezetek önkormányzati fenntartásba került tagintézményei kapják. - Mezőkövesd: 19 360 000, Pácin 5 863 000, Putnok 10 019 000, Rudabánya 10 233 000 forint, Sárospatak 7 107 000, Szerencs 13 641 000 forint, Telkibánya 7 303 000, Tokaj 11 311 000 forint.
Turisztikai attrakciók kellenek In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 49. sz. (2015. febr. 27.), 4. p.
Megkezdődött a "Rudapithecus Park és tematikus útvonal kialakítása Rudabányán" elnevezésű projektelem. - A beruházás a Kazincbarcika önkormányzata által elnyert, Svájci Hozzájárulási Program támogatásával megvalósuló többéves nagyprojekt része. - A településen a 72 millió forintból megvalósuló projektelem során két épületet újítanak fel: korszerűsítik a városközpontban található régi óvodát, illetve hagyományőrző tájház funkcióval töltik meg a Gvadányi utcában található autentikus parasztházat.
Svájci forrásból bővül a rudabányai ősleletek otthona In: Kazincbarcikai mozaik, 2015. márc. 9. 15. p. Megkezdődött a "Rudapithecus Park és tematikus útvonal kialakítása Rudabányán" elnevezésű projektelem. - A beruházás a Kazincbarcika Város Önkormányzata által elnyert, Svájci Hozzájárulási Program támogatásával megvalósuló több éves nagyprojekt része. - A településen a 72 millió forintból megvalósuló projektelem során két épületet újítanak fel: korszerűsítik a városközpontban található régi óvodát, illetve hagyományőrző tájház funkcióval töltik meg a Gvadányi utcában található autentikus parasztházat. - Emellett néhány kiegészítő beruházás is megtörténik: kijelölik a híres leletekre épülő helyi tematikus útvonalat, és egyebek mellett egy, a tízmillió évvel ezelőtti állatvilágot megidéző szoborparkot is létrehozna.
Hadobás Sándor: Rudabánya és a középkori európai festőművészet In: Bányászattörténeti közlemények. - 10. évf. 1. = 19. sz. (2015), p. 104-112.
Épül és egyre szépül a Rudapithecus Park In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 83. sz. (2015. ápr. 8.), 5. p.
Január végén kezdődött el a beruházás, mely a terveknek megfelelően és jó ütemben halad. - A "Rudapithecus Park és tematikus útvonal kialakítása Rudabányán" elnevezésű projektelem a Kazincbarcika Város Önkormányzata által elnyert és a Svájci Hozzájárulási Program támogatásával megvalósuló többéves nagyprojekt része. - A településen így 72 millió forintból a turisztikai vonzerőt növelő beruházásba kezdtek: ennek során két épületet újítanak fel és interaktívabbá válik az ősleletek bemutatása.
Az ősmúltból jövőt építenek Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 132. sz. (2015. jún. 8.), 5. p.
Kordos László professzor és Szobota Lajos polgármester jelképes kapavágásával vette kezdetét pénteken a "Rudapithecus látványtár a Majomszigeten" című projekt Rudabányán. - A beruházás keretében egy fogadóépület, egy védőépület (bemutatóhely) és a tanösvény egyes elemei valósulnak meg.
Kordos László, ifj.: Rudapithecus Hungaricus: egy nemzeti érték ötven éve In: Magyar tudomány : a Magyar Tudományos Akadémia értesítője. - Budapest : Akadémiai K., 1956. - 176. évf. 10. sz. (2015), p. 1226-1235.
Pásztor Attila: Új turistalátványosságok In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 222. sz. (2015. szept. 22.), 5. p.
Hamarosan új attrakciókkal, egy látogatóközponttal és egy tájházzal várják a turistákat Rudabányára. - A beruházásra a Svájci Hozzájárulási Program jóvoltából 72 millió forintot költöttek. Közel egy évtizede tervezik a település egy tájház létesítését.
Pásztor Attila: Ahol Rudi tekint le ránk In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 264. sz. (2015. nov. 11.), 4. p.
Már az utolsó simítások zajlanak, így hamarosan egy új látogatóközpont és egy tájház is várja a turistákat Rudabányára. - A beruházásokra a Svájci Hozzájárulási Program jóvoltából 72 millió forintot költöttek. - A látogatóközpont egyrészt lehetőséget ad a Rudapithecussal együtt feltárt leletek bemutatására, másrészt a helyi múzeum oktatási-kutatási központja lesz. - A tájháznak helyet adó, több mint 100 éves Gvadányi utcai tornácos épületet úgy újították fel, hogy az egy 19. századi bányászlakás legjellegzetesebb vonásait viseli magán kívül és belül egyaránt.
Fecske Csaba: "A régi jó Gvadányi" In: Gömörország : az északi magyar peremvidék fóruma. - 16. évf. 3. sz. (2015. ősz), p. 24-25.
Gvadányi Józsefről.
2016
Márkus Zsuzsanna: A rudabányai Bányászattörténeti Múzeum első vendégkönyve In: Bányászattörténeti közlemények. - 11. évf. 1. = 21. sz. (2016), p. 110-117.
Gulyás Pálné: Emlékezés Papp Bálintra, a bányászból lett vállalatigazgatóra In: Bányászattörténeti közlemények. - 11. évf. 1. = 21. sz. (2016), p. 118-123.
A 18. Rudabányai Múzeumi Napon 2015-ben elhangzott előadás rövidített változata, melynek szerzője a néhai Papp Bálint unokahúga. - Papp Bálint Felsőtelekesen született, a rudabányai vasércbányában kezdte pályafutását, majd a bányász szamárlétrát végigjárva az Országos Érc- és Ásványbányák Vállalat igazgatójaként ment nyugdíjba..
Hadobás Sándor: A rudabányai református templom (XIV - XVIII. század) és harangtornya (1896) In: Bányászattörténeti közlemények. - 11. évf. 1. = 21. sz. (2016), hátsó borító
A kora- és későgótikus stílusjegyeket őrző templom és műalkotásai (vasajtó, két falkép-részlet és két síremlék) a középkori bányavárosi idők emlékei.
Megmentsék és bemutassák In: Észak-Magyarország. - 73. évf. 158. sz. (2016. júl. 7.), 5. p.
Rudabánya önkormányzata mint kedvezményezett a Rudapithecus Látványtár a Majomszigeten című, ÉMOP projekt megvalósítására a módosított szerződés alapján 386.956.596 forint támogatást nyert el a turisztikai-tudományos projekt megvalósítására az Európai Regionális Fejlesztési Alap terhére. - A várhatóan július közepétől látogatható projekt célja az volt, hogy a Rudabánya térségében, az egykori vasércbánya területén lévő világhírű őslénytelepet megmentsék a jövő tudósai számára, illetve bemutassák a téma iránt érdeklődő nagyközönségnek - ezzel a térségben a megtalálható értékekre alapozva új perspektívát teremtsenek, a turizmust.
A bányászhagyományok ápolása fontos feladat In: Észak-Magyarország. - 73. évf. 248. sz. (2016. okt. 21.), 4. p.
Október 10. és 15. között tartották Rudabányán a település neves szülötte, gróf Gvadányi József író születésének 291. évfordulója alkalmából a hagyományos Gvadányi József Emlékhét kulturális rendezvénysorozatát. - Ennek a záróeseménye az Országos Bányász Dalostalálkozó volt, melyet a város művelődési házában tartottak meg.
Sajtómegjelenések 2009-2012
2009
Kiállítás Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 54. sz. (2009. márc. 5.), 6. p.
Március 9-étől tekinthető meg a rudabányai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeum új időszaki kiállítása, mely Kovács István festményeit tárja a látogatók elé. - Az alkotó Izsófalván él, Kazincbarcikán dolgozik.
Szakáll Sándor: Új ásványok Magyarországról 2008-ban In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 19. évf. 1. sz. (2009. márc.), p. 32-35.
Megyénkben: coronadit, leadhillit (Rudabánya).
Szemán Attila: Újabban előkerült középkori bányászszerszámok Rudabányáról In: Bányászattörténeti közlemények. - 4. évf. 1. = 7. sz. (2009), p. 3-28.
Márkus Zsuzsanna: A rudabányai vasércbányászok táplálkozási szokásai In: Bányászattörténeti közlemények. - 4. évf. 1. = 7. sz. (2009), p. 69-81.
Horváth István: Hernyák Gábor 80 éves In: Bányászattörténeti közlemények. - 4. évf. 1. = 7. sz. (2009), p. 127-129.
Hernyák Gábor Hajdúnánáson született, de munkássága a megyéhez kötődik.
Márkus Zsuzsanna: Bányavárosi boszorkányperek, különös tekintettel egy 1715. évi telkibányai esetre In: Bányászattörténeti közlemények. - 4. évf. 2. = 8. sz. (2009), p. 35-49.
Papp Andrea: Az 1965. évi rudabányai bányaszerencsétlenség In: Bányászattörténeti közlemények. - 4. évf. 2. = 8. sz. (2009), p. 68-85.
Több fekete-fehér képpel, az áldozatokról is.
Papp Andrea: Kállai Géza (1884-1948) In: Bányászattörténeti közlemények. - 4. évf. 2. = 8. sz. (2009), p. 117-124.
2009. október 5-én, a II. Rudabányai Városnapon avatták fel Kállai Géza síremlékét a Telepi temetőben. - Kállai Géza Budapesten született.
Kégl Ildikó: Gój motorosok és cigányok a békés együttélésért Rudabányán In: Magyar Hírlap : politikai napilap,. - Budapest : Lapkiadó : Magyar Hírlap Rt, 1968- 42. évf. 174. sz. (2009. júl. 27.), 3. p.
Sikeresen rendeztek a faluban egy konfliktust.
Újabb emberszabású majomleletek Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 188. sz. (2009. aug. 12.), 3. p.
Megtalálták a Rudapithecus társaságában élt másik őshominida, az Anapithecus hernyaki alsó állkapcsát, valamint az egyik itt élt Rudapithecus kéztőcsontját, kézközépcsontját és ujjperceit.
Az ásatás nem keresgélés In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 190. sz. (2009. aug. 14.), 3. p.
Megtalálták a Rudapithecus társaságában élt másik őshominida, az Anapithecus hernyaki alsó állkapcsát, valamint az egyik itt élt Rudapithecus kéztőcsontját, kézközépcsontját és ujjperceit.
Barotányi Zoltán: Híres útján jött : rudabányai ősmajomleletek In: Magyar narancs : politikai-kulturális hetilap,. - Budapest : Magyarnarancs.hu Lapkiadó Kft., 2000- 21. évf. 25. sz. (2009. aug. 20.), p. 28-29.
Megtalálták a Rudapithecus társaságában élt másik őshominida, az Anapithecus hernyaki alsó állkapcsát, valamint az egyik itt élt Rudapithecus kéztőcsontját, kézközépcsontját és ujjperceit.
László Dóra: Hiányzó láncszem : különleges lelet Rudabányán In: Heti válasz : közélet, kultúra, környezet. - Budapest : Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány : Heti Válasz Lap- és Kvk. Szolg., 2001. - 9. évf. 36. sz. (2009. szept. 3.), p. 42-43.
Megtalálták a Rudapithecus társaságában élt másik őshominida, az Anapithecus hernyaki alsó állkapcsát, valamint az egyik itt élt Rudapithecus kéztőcsontját, kézközépcsontját és ujjperceit.
Rudabányai hungarikum : magyar-kanadai kooprodukcióban, amerikai támogatással folyt a kutatás
In: Kulcs magazin 3. évf. 9. sz. (2009. szept. 18.), 9. p.
Megtalálták a Rudapithecus társaságában élt másik őshominida, az Anapithecus hernyaki alsó állkapcsát, valamint az egyik itt élt Rudapithecus kéztőcsontját, kézközépcsontját és ujjperceit.
Hankó Ildikó: Rudabányai kincsek In: Magyar Demokrata : egy jobb hetilap 13. évf. 38. sz. (2009. szept. 23.), p. 62-63.
Megtalálták a Rudapithecus társaságában élt másik őshominida, az Anapithecus hernyaki alsó állkapcsát, valamint az egyik itt élt Rudapithecus kéztőcsontját, kézközépcsontját és ujjperceit.
Kordos László, ifj.: Rudabányai ősök : Gabi és társai In: National Geographic Magyarország : a National Geographic Society hivatalos folyóirata. - 7. évf. 9. sz. (2009. szept.), p. 30-35.
Nemrég megtalálták a Rudapithecus kéztőcsontját.
Bármikor újraindulhatnának? In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 238. sz. (2009. okt. 10.), 3. p.
Van-e esély a megszüntetett vasúti szárnyvonalak megmentésére?
"Megtaláltam a belső világot!" In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 271. sz. (2009. nov. 19.), 6. p.
Hazatért a megyeszékhelyen élő Takács Henrietta, hiszen a Rudabánya melletti Felsőtelekesen született, így a Gvadányi József Művelődési Központ galériájában a közelmúltban tartott kiállításmegnyitóján érthetően többségben a "földijei" voltak. A szép számú közönség soraiban azonban megtalálhattuk választott lakóhelye, Miskolc "küldötteit" is. - Hadobás Sándor, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeum igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a fiatal tehetséges művész festményeit, grafikáit.
Szántó István: Szén-dioxid-biznisz némi klímaváltozással : ÉM-interjú Kordos Lászlóval, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatójával In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 294. sz. (2009. dec. 16.), 5. p.
Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója Rudabányán kutatott.
Hadobás Sándor: Főbányabejárási jegyzőkönyv 1893-ból In: Bányászattörténeti közlemények
Egy magángyűjteményből kapta meg betekintésre és lemásolásra a kéziratot a múzeum. - Az iratnéhány Rozsnyó környéki bánya bejárásáról szól 1. - 4. évf. 2. = 8. sz. (2009), p. 125-137. 2. - 5. évf. 1. = 9. sz. (2010), p. 79-91.
2010
Beruházások megyénkben In: Észak-Magyarország - 66. évf. 1. sz. (2010. jan. 1.), 7. p. - Borsodnádasd, Encs, Gönc, Mezőkövesd, Nyékládháza, Rudabánya, Szikszó, Tiszaújváros
Együttműködés a kultúráért In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 23. sz. (2010. jan. 28.), 6. p.
A Kistérségi Kulturális Kerekasztal néven közös programokat szerveztek, illetve szerveznek több mikrokörzetben a Kazincbarcikai Kistérség települései 2009. őszétől 2010. nyaráig. - Az egyik mikrokörzeti központ Rudabánya, ezen belül pedig a Gvadányi József Művelődési Ház és Könyvtár. - Az intézmény részt vesz a közös programok szervezésében és rendezésében, műkedvelő csoportjai fellépnek a kistérségi bemutatókon.
A sportélet kezdetei Rudabányán In: Bányászattörténeti közlemények. - 5. évf. 1. = 9. sz. (2010), p. 29-36.
Hadobás Sándor: Lőcse és Kassa rudabányai származású jegyzője, Jacob Gulden In: Bányászattörténeti közlemények. - 5. évf. 1. = 9. sz. (2010), p. 37-41.
Hadobás Sándor: Hans Dernschwam (?) jelentése a felső-magyarországi bányavárosokról (1528) In: Bányászattörténeti közlemények. - 5. évf. 1. = 9. sz. (2010), p. 71-78.
A német nyelvű dokumentum közlése.
Földessy János: A rudabányai színesfém-ércesedés újrakutatásának előzetes földtani eredményei In: Földtani közlöny : a Magyar Kir. Földtani Intézet hivatalos közlönye. - Budapest : Magyarhoni Földtani Társulat, 1884. - Vol. 140. 3. sz. (2010), p. 281-292.
B. Hellebrandt Magdolna: A vasművesség kezdetei Észak-Magyarországon In: Bányászattörténeti közlemények. - 5. évf. 2. = 10. sz. (2010), p. 3-20.
Papp Andrea: Adalékok a rudabányai bányaegészségügy történetéhez : (az 1890-től vezetett társpénztári anyakönyv alapján) In: Bányászattörténeti közlemények. - 5. évf. 2. = 10. sz. (2010), p. 48-75.
Az Aggteleki-karszt kultúrtörténeti értékei : a vaskultúra és a gótikus emlékek útján In: Szép Magyarország : barangolás Magyarország legszebb tájain 2010. 2. sz. p. 25-31.
Hernyák Gábor kitüntetése In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 117. sz. (2010. máj. 21.), Barangoló mell. 5. p.
A lillafüredi Palota Szállóban volt az a tudományos konferencia, ahol kitüntették Rudabánya díszpolgárát, a vasércbánya egykori főgeológusát, a legjelentősebb Ru dapithecus-leletek megtalálóját, Hernyák Gábort. - Az idén alapított GEOFIL díjat vehette át az alapítóktól, Dr. Kordos László professzortól, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatójától és F. Tóth Gézától, a Diósgyőrért Közalapítvány elnökétől, az említett konferencia szervezőjétől.
Horváth-Hegyi Áron: Belecseppent luteránusok : kibontakozóban Rudabánya és Dobsina testvérvárosi kapcsolata In: Evangélikus élet, 75. évf. 30. sz. (2010. júl. 25.), 4. p.
A találkozóra a templomban került sor.
Idén a főemlős nyomában In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 174. sz. (2010. júl. 28.), 6. p.
A 2010. évi Ruda pithecus-kutatások résztvevői, dr. David R. Begun paleoantropológus professzor vezetésével július 14-én megérkeztek Rudabányára, július 15-én pedig kanadai és más országokbeli kutatók már meg is kezdték a munkát a lelőhelyen. agyar részről dr. Kordos László professzor, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója felügyeli az ásatásokat és vesz részt az előkerülő leletek értékelésében.
Új rudabányai leletek : hím Rudapithecus csontjára bukkantak a régészek In: Magyar Nemzet. - 73. évf. 214. sz. (2010. aug. 7.), 17. p.
Ismét értékes leleteket talált a Kordos László prfesszor által vezetett csoport.
Novák Miklós: Rakaca, Rudabánya: látnivalók Északon In: Magyar Nemzet. - 73. évf. 236. sz. (2010. aug. 30.), 19. p.
Bemutatjuk a polgármesterjelölteket In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 213. sz. (2010. szept. 13.), 7. p.
A települések abc-sorrendjében, P-től T-ig.
Sikeres volt a rudabányai mazsorett találkozó In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 248. sz. (2010. okt. 25.), 8. p.
Nagy érdeklődés mellett sikeresen lezajlott október 16-án, szombaton a II. Rudabányai Mazsorett-találkozó, amely az idei Gvadányi József Emlékhét nyitórendezvénye volt.
Kavaleczné Hegyi Erika: Történelemórák, akár a múzeumban is In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 249. sz. (2010. okt. 26.), 5. p.
Múzeumpedagógiai oktatóteret és virtuális informatikai pontot alakítottak ki a rudabányai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeumban uniós támogatással. - A TIOP keretén belül elnyert több mint 10 millió forintból bútorokat, modern számítástechnikai eszközöket, a vakok és gyengénlátók számára pedig speciális számítógépet és szoftvert vásároltak.
2011
Megújult a rudabányai iskola In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 9. sz. (2011. jan. 12.), 3. p.
Ünnepélyes szalagátvágással adták át a felújított rudabányai általános iskolát.
Válik Barcikától 22 település In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 11. sz. (2011. jan. 14.), 1. p.
Úgy döntött a rudabányai önkormányzat képviselő-testülete a 2010. október 8-i határozatával, hogy kéri az 504-es számú statisztikai körzet módosítását és kezdeményezi Rudabánya város kiválását a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulásból és a hozzájuk csatlakozó településekkel egy új kistérséget kíván alakítani.
Sárdobálás nélkül In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 22. sz. (2011. jan. 27.), 3. p.
Összesen 22 észak-borsodi település önkormányzatának képviselő-testülete döntött úgy, hogy új kistérséget kívánnak létrehozni Rudabánya székhellyel. - Ennek előzményeként 2010. október 8-án a rudabányai önkormányzat képviselő-testülete olyan határozatot hozott, hogy kéri az 504-es számú statisztikai körzet módosítását és kezdeményezi Rudabánya kiválását a Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulásból és a hozzájuk csatlakozó településekkel egy új kistérséget alakít. - A leendő új kistérség lakosainak száma 20 901, 12 település halmozottan hátrányos, 9 hátrányos és mindössze 1 nem hátrányos helyzetű.
Hadobás Sándor: A rudabányai vasbuca In: Bányászattörténeti közlemények. - 6. évf. 1. = 11. sz. (2011), p. 88-92.
A középkori eredetű vascipóról vagy vasbucáról, amely a múzeum állandó kiállításán is látható.
Hadobás Sándor: Bányász díszzsebkendő 1948-ból In: Bányászattörténeti közlemények. - 6. évf. 1. = 11. sz. (2011), címoldal, p. 93-97.
A díszzsebkendő a múzeum állandó kiállításán is látható (színes fotó a címoldalon).
Díszítőművészeti kiállítás nyílt Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 58. sz. (2011. márc. 10.), Barangoló mell. 1. p.
Nagy érdeklődéssel kísért kiállítás nyílt a rudabányai Gvadányi József Művelődési Házban március 4-én az intézmény díszítőművészeti szakkörének munkáiból, illetve az általuk gyűjtött régi textíliákból.
Éjszaka és fröccsfesztivál In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 140. sz. (2011. jún. 17.), 8. p.
Újra a Múzeumok Éjszakája rendezvényre várják a látogatókat június 18-án megyeszerte is. - A rendezvény kísérőprogramja a VI. Miskolci Fröccsfesztivál.
Bányászok és hagyományaik In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 202. sz. (2011. aug. 30.), 5. p.
Hamarosan megjelenik a Rudabányán működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeum új kiadványa, Versényi György: Bányák, bányászok, hagyományok (Válogatott tanulmányok és költemények) című kötete.
Keserédes megemlékezés In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 207. sz. (2011. szept. 5.), 4. p.
Hat év után ismét Rudabányán tartották a megyei bányásznapot.
A dobsinaiak is eljöttek Rudabányára In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 209. sz. (2011. szept. 7.), 5. p.
Hat év után ismét Rudabánya adott otthont a megyei bányásznapnak szombaton, amelyen a szlovákiai testvérvárosuk, Dobsina küldöttsége is részt vett.
Mazsorettek találkoztak Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 215. sz. (2011. szept. 14.), 4. p.
Nagy érdeklődés mellett nemrégiben sikeresen lezajlott a III. Rudabányai Mazsorett-találkozó. - Rövid hír képpel.
Novák Géza fafaragó kiállítása In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 255. sz. (2011. okt. 31.), 5. p.
A rudabányai származású, Kazincbarcikán élő Novák Géza fafaragó munkáiból nyílt kiállítás október 20-án a kazincbarcikai Gyermekek Házában. - Rövid hír.
Kastély, pince, lakóház és a többiek In: Örökség : a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tájékoztató folyóirata,. - Budapest : Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, 2005- 15. évf. 10. sz. (2011. okt.), p. 25-27.
Idén szeptember 2-án 173 tétellel gazdagodott az egyedileg védett műemlékek, és néggyel a műemléki jelentőségű területek listája. - Megyei vonatkozásokkal. - Védettség teljes megszüntetése: Emőd, Szilfa u. 3., Komlóska, Ságvári E. u. 8.
Megújult az orvosi rendelő Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 256. sz. (2011. nov. 2.), 5. p.
Múlt pénteken rendezték Rudabányán a város legrégebbi egészségügyi intézményének felújítás utáni projektzáró rendezvényét.
Többszörös ünnep volt ez az alma maternek In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 257. sz. (2011. nov. 3.), 5. p.
Fennállásának 125. évfordulóját ünnepelte október 21-én a rudabányai Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda. - Nemcsak évfordulót ünnepelnek, hanem megújult intézményt is.
Borbála-napi dalostalálkozó In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 291. sz. (2011. dec. 13.), 5. p.
Rudabányán rendezték meg a 4. Borbála-napi Bányász Dalostalálkozót, amelyen a volt borsodi bányásztelepülésekről 7 együttes vett részt.
2012
Papp Andrea: Rudabánya kisközség képviselő-testületének díszközgyűlési jegyzőkönyveiből In: Bányászattörténeti közlemények. - 7. évf. 1. = 13. sz. (2012), p. 83-91.
Kaszás Tamás kiállítása nyílik Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 41. sz. (2012. febr. 17.), 4. p.
Február 20. és március 12. között tekinthetik meg az érdeklődők Kaszás Tamás kazincbarcikai fotós kiállítását Rudabányán, a Gvadányi József Művelődési Ház Galériájában.
Újabb ásatások lesznek Rudabányán a nyáron In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 58. (2012. márc. 8.), 7. p.
A rendszeres kutatások 1972-ben kezdődtek el Kretzoi Miklós paleontológus vezetésével az 1967-ben felfedezett rudabányai őshominida-lelőhelyen. - 1982-től napjainkig Kordos László irányítja a feltárásokat. - Nyáron folytatódnak a magyar- kanadai Rudapithecus-kutatások.
Ungvári Tamás: A rudabányai Adolf bányarész "hemimorfitpos falának" ásványparagenezise In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 22. évf. 1. sz. (2012. márc.), p. 19-29.
A hemimorfit jelenléte Rudabányán.
Hadobás Sándor: A bányászok pálinkázása In: Bányászattörténeti közlemények. - 7. évf. 2. = 14. sz. (2012), p. 122-131.
Testvérvárosi kapcsolat In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 113. sz. (2012. máj. 15.), 5. p.
A romániai Borszéken nemrégiben Rudabánya város képviseletében Szobota Lajos polgármester, valamint Borszék város képviseletében Mik József polgármester aláírták a két város közötti testvérvárosi szerződést.
Koncert, művésztelep, tenisz In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 189. sz. (2012. aug. 13.), 5. p.
Teltház előtt tartotta 20. jubileumi koncertjét St. Martin a közelmúltban az Aggteleki-cseppkőbarlang hangversenytermében. - A kerek évforduló nem csak az ünneplésre adott okot, hanem tökéletes lehetőséget is nyújtott arra, hogy az instrumentális zene jeles hazai képviselője új kezdeményezésként egy művésztelepet hozzon létre Rudabányán. - Az ötnapos nemzetközi táborban 14 festő és 2 szobrász munkálkodott.
Ásványfesztiválra várják az érdeklődőket In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 197. sz. (2012. aug. 23.), 4. p.
Először várják ásványfesztiválra az érdeklődőket Rudabányán, ahol több napon át számíthatnak programokra a hétvégén.
Buzafalvi Győző: Első nekifutásra ismét város lett : az Észak-Magyarország vendége Szobota Lajos, rudabányai polgármester In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 272. sz. (2012. nov. 21.), 4. p.
Buzafalvi Győző: Teljes körű közművelődési ellátást kap a lakosság In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 272. sz. (2012. nov. 21.), 4. p.
A kulturális élet központja a Rudabánya híres író szülöttéről elnevezett Gvadányi József Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Teleház. - Az intézmény a nehéz anyagi körülmények között is képes a lakosság teljes körű közművelődési ellátását biztosítani, nyilatkozta az igazgató.
Buzafalvi Győző: Eredményes az iskolarendszer In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 272. sz. (2012. nov. 21.), 4. p.
A korábban 6 ellátási helyen folyó oktatás-nevelés 3 helyre össz-pontosult. - A Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 2007 óta működik a jelenlegi társulási formában. - A rudabányai székhely-intézményhez tartozik egy helyi óvodai tagintézmény és a szomszéd településen, Felsőtelekesen egy óvoda és egy iskola, mondta Csehné Kovács Judit igazgatónő.
Buzafalvi Győző: Az 1-es a környék legszebb rendelője In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 272. sz. (2012. nov. 21.), 4. p.
Uniós pályázaton nyert beruházással 37 millió forintért felújították tavaly az Arany János út 24. alatti 1-es számú orvosi rendelőt Rudabányán.
Családi összetartást erősítenek In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 280. sz. (2012. nov. 30.), 4. p.
A Szeretet Ünnepét Váró Családi Rendezvényeket szervez december elején a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetsége Sajókazán, Rudabányán és Múcsonyban. - A projektek az Európai Unió segítségével jönnek létre. - Támogató a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetsége, a múcsonyi Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a sajókazai Nappali Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat és a rudabányai Szociális Szolgáltató Központ.
Átveszik a "stafétabotot" In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 294. sz. (2012. dec. 17.), 5. p.
Rudabányán rendezték meg az V. Borbála-napi Bányász Kórustalálkozót.
Sajtómegjelenések 2005-2008
2005
Szakáll Sándor: Rudabánya ásványai In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2005. 1. sz. 41. p.
Kovács D. István: Rudabánya: elhanyagolt őskor In: Népszabadság. - 63. évf. 245/1. sz. (2005. okt. 19.), 6. p.
Az őskori lelőhely nagyon elhanyagolt állapotban van. - Beszélgetés Szobota Lajossal a település polgármesterével.
2006
Baksa Péter: A régi jó Gvadányi In: Múltunk emlékei: : honismereti, műemlékvédelmi, turisztikai magazin 5. évf. 1. sz. (2006. jan.), 10. p.
Gvadányi József Rudabányán született és Szakolcán hunyt el.
Megyei bányászati múzeum Rudabányán : Telkibánya abaújiasodik In: MiNap : közéleti hetilap 3. évf. 7. sz. (2006. febr. 18.), 8. p.
A múzeum két múzeum átalakításából jön majd létre.
Sóvágó Gyula: Rézflotálás Rudabányán az 1970-es években In: Bányászattörténeti közlemények. - 2006. 1. sz. p. 37-54.
Keresztény Gabriella: Enyves kezű főemlősök a majomtelepen In: Szabad föld : a Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának hetilapja : független társadalmi és családi hetilap 62. évf. 3. sz. (2006), 8. p.
A rudabányai ősember-lelőhely tönkrement, az épületeket szétrombolták, ellopták.
Hadobás Sándor: Jelentés a rudabányai vasércbányászat és a település fejlesztéséről (1953) In: Bányászattörténeti közlemények. - 2006. 2. sz. p. 65-86.
Környezetbarát hulladékkezelés és szennyvízelhelyezés In: Észak-Magyarország; 1., Mások szemetét szedték 62. évf. 112. sz. (2006. máj. 14.), 3. p.
"Közösen a környezetért" akció.
Bányásznapi ajándék In: Észak-Magyarország. - 62. évf. 206. sz. (2006. szept. 2.), 3. p.
A megyei bányásznapot Rudabányán nyitották meg.
Rudabánya, Mezőcsát: vesztesek In: Észak-Magyarország. - 62. évf. 283. sz. (2006. dec. 4.), 5. p.
A vasútvonalak megszüntetéséről, benne a Kazincbarcika-Rudabánya szárnyvonalról.
2006-ban megjelent könyvek Edelényben és környékén In: Borsodi Tájház közleményei,. - Edelény : Városi Rendezvények Háza és Könyvtár : MKKM Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum 10. évf. 1-2. = 19-20. sz. (2006), p. 89-90.
2007
Elment az utolsó vonat In: Észak-Magyarország. - 63. évf. 55. sz. (2007. márc. 6.), 3. p.
Rudabányán is megszűnt a vasúti közlekedés.
R. Nagy József: Falusi munkáskolóniák lakóinak morálfelfogása Északkelet-Magyarországon In: Múltunk : politikatörténeti folyóirat 52. évf. 2. sz. (2007), p. 66-82.
Hadobás Sándor: Viktor Gyula (1933-2007) In: Bányászattörténeti közlemények. - 2. évf. 2. = 4. sz. (2007), p. 109-115.
Viktor Gyula Alsótelekesen született, de gyermekkorától Rudabányán élt, ott is hunyt el. - Viktor Gyula műveinek bibliográfiájával.
Hadobás Sándor: Búcsú Barcsák Jánostól In: Bányászattörténeti közlemények. - 2. évf. 2. = 4. sz. (2007), p. 116-119.
Kupi László: Hemimorfit Rudabányán In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 17. évf. 3. sz. (2007), 21. p.
Az ország legelső bányahelye volt In: Vasárnapi Észak 10. évf. 19. sz. (2007. máj. 12.), 5. p.
Rudabánya története röviden.
Faragó Lajos: Rudabánya: bányászkodás végén? : Hadobás Sándor: "A kulturális központ szerepét igyekszünk betölteni" In: Vasárnapi Észak 10. évf. 19. sz. (2007. máj. 12.), 5. p.
"Vágyunk a városi rang visszaszerzése" In: Vasárnapi Észak 10. évf. 19. sz. (2007. máj. 12.), 5. p.
Pátriánk kincsei In: Tiszaújvárosi krónika : Tiszaújváros hetilapja,58., Rudabánya: az ezer titok földje 25. évf. 48. sz. (2007. nov. 29.), 5. p. - Gvadányi Józsefről és "Gabi"-ról, az 1999-ben megtalált emberelődről.
Móser Zoltán: Szent Ilona és Zsófia is ... In: Új ember : katolikus hetilap,. - Budapest : Új Ember K. : Actio Catholica 63. évf. 45. sz. (2007. nov. 11.), 9. p.
Rudabánya templomának története.
Kovács D. István: Sok ezer éves bányászemlékek Rudabányán In: Népszabadság. - 65. évf. 287/1. sz. (2007. dec. 10.), 23. p.
Röviden a falu látnivalóiról.
2008
Mindent a felzárkózásért In: Észak-Magyarország. - 64. évf. 41. sz. (2008. febr. 18.), 7. p.
Rudabánya nemrég kezdeményezte várossá nyilvánítását, ennek indoklása.
Időszaki kiállítás In: Észak-Magyarország. - 64. évf. 50. sz. (2008. febr. 28.), 7. p.
A rozsnyói Metercia címmel. - Ld. még: Új misszió, 20. évf. 5. sz. (2008. máj.), 14. p.
Weisz Boglárka: A nemesércbányászathoz kötődő privilégiumok az Árpád- és az Anjou-korban In: Történelmi szemle : a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének értesítője 50. évf. 2. sz. (2008), p. 141-161.
Kevés megyei vonatkozással.
Szemán Attila: A magyarországi bányászegyenruhák történeti rétegei In: Bányászattörténeti közlemények. - 3. évf. 1. = 5. sz. (2008), p. 3-42.
Sok képet tartalmazó cikk.
Hadobás Sándor: Pocsubay Sámuel rudabányai bányamester emléklapja 1939-ből In: Bányászattörténeti közlemények. - 3. évf. 1. = 5. sz. (2008), p. 91-94.
Színes kép a hátsó borítón.
Együtt, Isten teremtményeiként : egy márványtábla üzenete Rudabányáról In: Új misszió : katolikus folyóirat / főszerk. Czoborczy Bence. - Miskolc : Új Misszió Alapítvány, 1989- 20. évf. 4. sz. (2008. ápr.), 13. p.
A II. világháború áldozatainak állít emléket a templom falán lévő márványtábla.
Kordos László, ifj.: Rudabánya, az emberré válás világhírű lelőhelye In: Bányászattörténeti közlemények. - 3. évf. 2. = 6. sz. (2008), p. 3-12.
Tarján Jenő: Hogyan született meg 1939-ben "A vasércbányászat szaknyelvének szókincse Rudabányán" című doktori disszertációm? In: Bányászattörténeti közlemények. - 3. évf. 2. = 6. sz. (2008), p. 105-113.
A rudabányai külszíni vasércbánya In: Bányászattörténeti közlemények. - 3. évf. 2. = 6. sz. (2008), 113. p.
Zsigó Mariann: Ahová a vonat se jár... : Rudabánya In: Hegyisport és turista magazin,. - Budapest : Kornétás, 2005- 4. évf. 5. sz. (2008. máj.), p. 46-47.
Buzafalvi Győző: Várakozás, irigység, közöny In: Észak-Magyarország. - 64. évf. 153. sz. (2008. júl. 2.), 5. p.
Immár Rudabánya is a városok sorába lépett.
Ötvös Zoltán: Szenzációs ősmajomfogak Rudabányáról In: Népszabadság. - 66. évf. 174/1. sz. (2008. júl. 26.), 1. p.
A tízmillió éve élt Anapithecus hernyaki emberszabású majom felső állcsontjából 13 fogat találtak meg.
Újabb szenzációs lelet Rudabányán In: Észak-Magyarország. - 64. évf. 179. sz. (2008. aug. 1.), 5. p.
Egy nőstény ősmajom alsó állkapcsát találták meg a kutatás utolsó napján.
Gózon Ákos: Csontcsapda Rudabányán : újabb hazai ősmajomlelet In: Élet és tudomány : a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat hetilapja 63. évf. 36. sz. (2008. aug. 29.), p. 1126-1129.
Augusztus 29-i dátummal szerepel a 35. szám is! - Július 30-án találták meg az Anapithecus hernyáki emberszabású ősmajom fogmaradványát. - Ld. még a címlapot is.
Városkulcsot kaptak a minisztertől In: Észak-Magyarország. - 64. évf. 210. sz. (2008. szept. 8.), 3. p.
Rudabánya szombaton kapta meg a várossá nyilvánítási oklevelet és a jelképes városkulcsot.
Emlékhét In: Észak-Magyarország. - 64. évf. 254. sz. (2008. okt. 30.), 4. p.
Október 13-17. rendezték meg a Gvadányi József emlékhetet.
Rudabánya középkori várospecsétjének rajza (1350 körül) In: Új hegyvidék : irodalom, honismeret 3. évf. 1-4. sz. (2008. tavasz-tél), 73. p.
Sajtómegjelenések 2000-2004
2000
Szakáll Sándor: Magyarországon 2000-ben meghatározott új ásványfajok In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2000. 3. sz. p. 10-15.
Megyénkben: kolimit, partzit (Rudabánya).
2001
Szakáll Sándor: Cornubit Rudabányáról In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2001. 1. sz. 2. p.
Horváth István: A kincses Rudabánya In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2001. 1. sz. p. 7-9.
A tavalyi év leleteiről.
Horváth István: A rudabányai vasérctelep a korai szakirodalomban In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2001. 2. sz. 36. p.
Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum kiadványa. - Az írások reprint formában jelentek meg.
Szakáll Sándor: Magyarországon 2001-ben meghatározott új ásványfajok In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2001. 3. sz. p. 20-23.
Megyénkben: geokronit, wattevillit (Rudabánya).
2002
Körmendy Regina: Konkréciók és "gömbkövek" In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2002. 1. sz. p. 8-15.
Megyei lelőhelyekkel.
Horváth István: Új lehetőség Rudabánya ásványainak feltárására In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2002. 3. sz. p. 24-26.
A szerző 2002. szeptemberétől kutatási engedélyt kapott egy több mint két négyztekilométeres területre.
Kerékgyártó Mihály: Gótikus út In: Új misszió : katolikus folyóirat,. - Miskolc : Új Misszió Alapítvány, 14. évf. (2002. júl.) 7. sz. p. 12-13.
A szlovák idegenforgalmi hivatal "Gótikus út" elnevezéssel turistautakat szervezett, amelyeket 2001-ben kiterjesztettek az egykori Dél-Gömör és Kishont területére is. A Sajó-Rima Eurorégió közreműködésével a magyar részen is Gótikus út feliratú táblákat helyeztek el.
2003
Hadobás Sándor: A legősibb mesterség emlékeinek tárháza : a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum In: A Borsodi Tájház közleményei,. - Edelény : Városi Rendezvények Háza és Könyvtár : MKKM Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum 7. évf. (2003) 1-2. sz. p. 53-58.
Márkus Zsuzsanna: Rudabánya környékének bronzkori leletei In: A Borsodi Tájház közleményei,. - Edelény : Városi Rendezvények Háza és Könyvtár : MKKM Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum, 7. évf. (2003) 1-2. sz. p. 59-65.
Hadobás Sándor: A rudabányai középkori ércbányászat tárgyi emlékei In: A Borsodi Tájház közleményei,. - Edelény : Városi Rendezvények Háza és Könyvtár : MKKM Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum 7. évf. (2003) 1-2. sz. p. 66-73.
Papp Andrea: A rudabányai bányászok társadalma nagyüzemi vasércbányászat első időszakában : 1880-1927 In: A Borsodi Tájház közleményei,. - Edelény : Városi Rendezvények Háza és Könyvtár : MKKM Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum 7. évf. (2003) 1-2. sz. p. 74-81.
Kerékgyártó Mihály: A Gótikus Út In: Honismeret : honismereti tájékoztató folyóirat : a Hazafias Népfront folyóirata : a Honismereti Szövetség folyóirata,. - Budapest : Hazafias Népfront : Lapkiadó 31. évf. (2003) 1. sz. p. 85-87.
A Gótikus Út a rimaszombati járásban (Szlovákia) és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatja be a gótikus egyházi és világi műemlékeket.
Horváth István: Termésezüst Rudabányáról In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2003. 3. sz. 2. p.
Horváth István: Hernyák Gábor 75 éves In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2003. 3. sz. p. 26-27.
Gvadányi József-emlékhét Rudabányán : egy falusi nótáriusnak budai utazása teszi országszerte ismertté
In: Észak-Magyarország. - Miskolc : Borsod M. Lapkiadó : Észak-Magyarország Kft. : Inform Stúdió Kft. - 59. évf. (2003. okt. 14.) 240. sz. 4. p.
278 éve született Rudabányán Gvadányi József.
Hadobás Sándor: A rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum In: Magyar múzeumok : a Pulszky Társaság, a Magyar Múzeumi Egyesület és a Magyar Múzeumok Szövetsége folyóirata,. - Budapest : Hazai Tájakon Alapítvány : Magyar Múzeumok 9. évf. (2003. ősz) 3. sz. p. 14-16.
2004
Horváth István: Középkori leletek Rudabányán In: Geoda : a Magyar Minerofil Társaság tájékoztatója. - 2004. 2. sz. p. 33-35.
Ásványgyűjtés közben középkori szerszámokat találtak.
Vörös István: Rudi, a Rudapithecus : az előkerüléstől a kiállításig In: Élet és tudomány : a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat hetilapja,. - Budapest : Hírlapk. : Közlöny- és Lapk. 59. [!35.] évf. (2004. ápr. 30.) 18. sz. p. 554-555.
Kiállításon mutatják be az 1965-ben megtalált ősember-leleteket.