Könyvtári hír

Tompa Mihály

A hagyományoknak megfelelően szeptember 18-án, pénteken 16 órától tartanak megemlékezést Tompa Mihályról. Az esemény színhelye a martin-kertvárosi Tompa Mihály Könyvtár lesz, ahol a városrész nyugdíjas klubjával közösen szervezi meg programját az intézmény. 

A szüretre készülve e havi könyvritkaságunk egy helyi szerző, Szabó Dávid orvostudor 1855-ben Pesten Emich Gusztáv Könyvnyomdájából, még a filoxéra pusztítás előtt megjelent műve, az Okszerű bortermelés hegyaljai kézikönyve.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtára az idén is meghirdeti – kapcsolódva az Országos Könyvtári Napok rendezvényeihez – a Gyermekolvasók királya / királynője pályázatot. A feladatlap kitöltéséhez ismerni kell Czigány Zoltán: Csoda és Kósza című könyvét.

„A vers legyen veletek!” – ezzel a biztatással, a Csillagok háborúja című filmből ismert, kultikussá vált mondat, „Az erő legyen veled! ” átiratával köszönti olvasóit a Parnasszus folyóirat honlapján Turczi István költő, alapító főszerkesztő. Ez az átirat is azt sugallja, hogy a lap alapítói és munkatársai hisznek a vers, a költészet erejében. A Parnasszus folyóirat jubileumi ünnepségsorozatának miskolci estje 2020. szeptember 15-én, kedden délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u.11.). Természetesen lesz születésnapi meglepetés is.

Játékunkban olyan verses virágok szerepelnek, amelyek többsége ősszel nyílik. Szedtünk belőlük egy csokorra valót, persze csak gondolatban, mert van köztük mérgező is. Játsszon velünk! Érdemes újra elolvasni ezeket a verseket, megcsodálni az évszak jellegzetes virágait! Azok közül, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre, és október 15-ig beküldik a megfejtést a jatek@rfmlib.hu e-mail-címre, a három legszerencsésebb ingyenes beiratkozási lehetőséget nyer könyvtárainkba.
 

Lengyelországban 2012 óta szeptember 5-én tartják a nemzeti olvasás napját. Miskolcon a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtára szervezésében szeptember 5-én, szombaton délelőtt 10 órától lengyel nyelven olvassák fel Juliusz Słowacki Balladyna című drámáját a Mindszent téri könyvtárban.
Az eseményről a minap.hu is beszámolt.

A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár – a központi épület és valamennyi tagkönyvtár – 2020. augusztus 31-től a régi rend szerint tart nyitva. Előtte augusztus 28-ig a nyári nyitvatartás szerint, a központban hétfőtől péntekig délelőtt 9-től este 6-ig, a Lévay József Muzeális Könyvtárban délelőtt 9-től délután 5-ig, a többi fiókkönyvtárban délelőtt 10-től este 6-ig várjuk olvasóinkat, augusztus 29-én, szombaton minden könyvtárunk zárva tart.

„Közös nevező” címmel augusztus 5-én délután az Avas városrészben található szervezetek, intézmények mutatkoznak be az ott élők számára. Az érdeklődőket színes programokkal várja öt szervezet, köztük a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Móra Ferenc Könyvtára.

A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a következő tanévre is meghirdeti a segédkönyvtáros-képzést. Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 31.

A könyvtárosok szívesen segítenek a kutatóknak, így azoknak a diákoknak, egyetemistáknak, főiskolásoknak is, akik éppen a diplomamunkájuk megírásával foglalkoznak, vagy valami más dolgozathoz szükségük lenne megfelelő szakirodalomra.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Könyvtári hír csatornájára