Könyvtári hír

A szerző saját kiadásában jelent meg a gömöri Hét községben élő Gulácsy Erika Drakula szakácsnője című novelláskötete.

Szőcs Géza költő, a Magyar PEN Club elnöke 2020. november 5-én elhunyt. Amikor 2019. június 12-én könyvtárunk vedége volt, még azt írta vendégkönyvünkbe, hogy 30 év múlva találkozhatunk... Fájó szívvel búcsúzunk. 

Az online regisztráció azoknak nyújt lehetőséget, akik még nem tagjai könyvtárunknak, és ezt a folyamatot otthonról szeretnék elindítani. Az online regisztráció segítségével lehetőség nyílik leendő olvasóink számára dokumentumok igénylésére katalógusunkon keresztül, illetve meggyorsítja a beiratkozás menetét, hiszen az első személyes látogatáskor már csak egyeztetni kell az előzetesen megadott adatokat.

A József Attila Könyvtárban folytatódik a Magyar Alkotók Internetes Társulása Egyesület képzőművészeti alkotóműhelye. A következő programra 2020. november 11-én, szerdán délután várják az érdeklődőket. 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épülete (Miskolc, Görgey A. u. 11.) 2020. november 2-án, hétfőn fertőtlenítés miatt zárva tart. Ebben az épületben november 3-tól – előreláthatólag – november 30-ig részleges a szolgáltatás. A fiókkönyvtárak változatlanul működnek.

A hagyományokhoz hűen ebben az évben is megtartották a könyves szombatot a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban. Az intézmény munkatársai lelkesen készültek erre a napra, mesékkel és kézműves foglalkozásokkal várták a gyermekeket. 

Befejeződött a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár egy évvel ezelőtt meghirdetett, Képes időutazás Miskolcon című 7 fordulós helyismereti játéka. A vetélkedésre csaknem százan jelentkeztek, ám végül csak a leglelkesebbek vitték végig a játékot, melynek célja az volt, hogy a résztvevők ismerjék meg Miskolc múltját és nevezetességeit.

Eredetileg tavasszal, az ünnepi könyvhéten tartottuk volna Bátorligeti Mária A gondozónő című regényének bemutatóját, de ez akkor a járványveszély miatt elmaradt. Azóta kikerült a nyomdából a könyv második kiadása is, és a tervek szerint 2020. október 28-án, szerdán délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.) megtartjuk a kötetbemutatót is.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár ebben az évben is csatlakozott az Ültess fát,  olvass alatta könyvet! elnevezésű programhoz. Az idén októberben már 3 miskolci tagkönyvtár udvarán ültetünk el egy-egy facsemetét. 

Az Országos Könyvtári Napok záró rendezvényeként Miskolcon a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban Mese-mese mátka címmel családi programok, kézműves foglalkozások lesznek október 10-én, szombaton délelőtt 10 órától. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében október 11-én, vasárnap délelőtt 10-től délután 2 óráig vetélkedőkkel, játéklehetőséggel, sok-sok meglepetéssel várjuk a vendégeket.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Könyvtári hír csatornájára