Havi könyvritkaságunk egy új szerzeményünk, Christoph Martin Wieland (1733–1813) Sókratés Mainomenos az az A' Szinopei Diogenesz' dialogusai című műve, Kazinczy Ferenc (1759–1831) fordításában. A kötet a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár földszintjén található tárlóban látható. A könyvismertetést Verbiás Tibor írta.
Christoph Martin Wieland német költő és író, a felvilágosodás és a rokokó nagy alakja, a német klasszicizmus elindítója. Apja evangélikus lelkész volt. Wieland jogot tanult Tübingenben. 1751-ben megírta első tankölteményét Über die Natur der Dinge címmel (A dolgok természetéről). Második művét, a Hermann című hőseposzt elküldte a svájci Johann Jakob Bodmer (1698–1783) irodalomtudósnak. Bodmer el volt ragadtatva a költeménytől, meghívta Wielandot Zürichbe. Bodmer befolyása alatt 1753–1758 között több vallásos költemény is született (Der gepryfte Abraham, Sympathien, Empfindungen eines Christen, Lady Johanna Gray, Der Triumph der Religion). 
Életműve nagyon változatos. Minden műfajt kipróbált, minden műfajban alkotott, olvasóit nagyon megosztotta. Sokan a vallásos, sőt, szenteskedő költőt dicsérték, de voltak, akik szerint a vallásos hitet is gúnyolta. Egyesek szentimentális költőnek tartották, de sokan úgy vélekedtek, hogy kineveti az érzelmeskedőket. Valójában minden ellentétes vélemény érvényes rá, mivel váltotta stílusát, költői nyelvezetét, sőt, a világnézetét is. Emellett legérzelmesebb verseiből is kitetszik a hideg értelem, a logikus gondolkodás. A leggúnyosabb, legkritikusabb műveiben is ott lappang az érző szívű ember.
Irodalmi életútja három szakaszra osztható. Első korszaka vallásos, szenteskedőnek is mondható. A protestáns kereszténység legérzelmesebb árnyalatának, a pietizmusnak hitvallója. Árnyalt stílusa, gazdag nyelvezete és bravúros verselése azokat is elragadta, akik nem tudták vagy nem is akarták követni ezt a túl érzelmes vallásosságot. Ebben a korai korszakában is kiderült, hogy jelentős műfordító. Nyelvtudása révén a latin, görög, francia forrásműveket eredetiben olvasta, Shakespeare drámáinak nagy részét németre fordította. A francia gyakorlat szerint prózában fordította a jambikus dialógusokat, holott ő maga volt az első, aki először írt német drámákat jambikusan. Vallásosságát is sokszínűvé tette érzékenysége.
A második korszakában uralkodó hang a humor, a szatíra. Kedvtelve fordul a prózai elbeszélés, olykor a terjedelmesebb regény felé. Ezek általában az ókori mondák feldolgozásai, a témát az iskolai görög tananyagból meríti. Történeti hitelességre nem törekszik. A XVIII. század német világa öltözik itt antik jelmezbe. Legkitűnőbb ilyen regénye Az abderiták. Az ókori mendemondák szerint Abdera város lakóit ostoba embereknek tartották. Wielandnál az abderiták a hiú, felvágós, sznob alakok mulatságos torzképei. A kor olvasói nem is képzelték őket antik athéni, spártai alakoknak, inkább görög mezbe öltöztetett hamburgi kereskedőknek vagy frankfurti bankároknak.
Harmadik korszakában már messze van a vallásos áhítat, de elmaradt a kétkedés is. Humora filozofikussá válik, az emberi-társadalmi valóság olyan torzképévé, amely szeretetreméltóvá teszi a téveszméket, az ábrándokat, még a hazugságokat is. Gúnyolódó, de megértő és megbocsátó kritika ez. Ebben a szemléletben a valóság mesévé változik.
Könyvritkaságunk Wieland második korszakában íródott műve. Ebben a könyvében is egy ókori szerző „mögé bújik”. Ahogy a fordító, Kazinczy Ferenc meg is jegyzi az eredeti előszó lábjegyzetében: „Töredék Wielandnak Előbeszédéből, mellynek első levelébenn azt akarja elhitetni az Olvasóval, hogy ő ezt a' Munkát valamelly Benediktusz Szerzet Klastromának régi kézírásai közt lelte, 's Németre csak fordította.”
Példányunk félbőr kötésű könyvecske. 1793-ban jelent meg Pesten Trattner Mátyásnál. Korábbi tulajdonosa a Máriapócsi Monostor Könyvtára volt. A Központi Antikvárium árverésén sikerült megszereznünk 2017 tavaszán.
