TEHER ALATT NŐ A PÁLMA

Mikor az 1970-es, 1980-as években a Találmányi (majd Szabadalmi) Hivatalban (ma a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala) dolgoztam, hagytam magamat egy kissé „kizsákmányolni”. Jogász kollegáim szerint én voltam ott az „írástudó mérnök”. Valójában kinevezett tanácsos, közbeszéd szerint pedig a „szürke eminenciás”. Hát persze nem voltam párttag, de a szellemi tulajdon, különösen a találmányok szakterületén a mindenes. Valamikor a 19-20. század fordulóján Szabadalmi Bíróságként működő hivatalnak volt utoljára módszertani útmutatója. Ennek hiánya az 1980-as évek elején már nagyon feszegette a hivatal, mint hatóság és a szabadalmi ügyvivői és szakértői társadalom együttműködését. Hát persze a Szabadalmi Módszertani Útmutató szerkesztését és részbeni megírását még nyugodtan rám lehetett bízni. Meg is lett többé-kevésbé határidőre. Aztán jöttek a néhány napos, vagy esetleg hónapos határidők: különféle koncepciók és beszámolók, jelentések, javaslatok felső állami szerveknek. Ezeket is be kellett szorítani feladataim közé. Mindemellett még letettem a nyelvvizsgáimat is, és egyre újabb és újabb diplomákat, képzettségeket is szereztem. Német tudásommal természetesen az osztrák hivatali kapcsolat is rám hárult. Valahogy olyan érzésem támadt a hatalmas szellemi feladatok és szorító határidők terhe alatt, mint egy karmesternek: harmóniát teremteni a különféle dallamok és hangszerek szólamaiban. És nem lett kakofónia vagy elmaradás, hanem az egyik megoldás a másikat támogatta, megtermékenyítette. Vagyis a teher alatt a pálma állva maradt. Nem dőlt ki egy újabb munka, határidő terhe alatt, hanem jól gyümölcsözött…
A kenyérkereső innovációs munka mellett és után így folytatódott életem nyugdíjas éveimben is. Csak még inkább az önálló szellemi alkotások, a magyar kultúra felé tolódott el. Persze azzal a különbséggel az előző időszakhoz képest, hogy fizetséget nem kaptam, nem kapok érte. A szó valódi értelmében a nemzet napszámosa lettem. Viszont már nem kötöttek a kötelező feladatok. Így kerülhetett sor annak a nagyon szerteágazó és reményeim szerint –  meg a megmérettetések szerint is – értéket hordozó számtalan kulturális tevékenységem, alkotásom létrehozására, amelyeket az idén a MAGYAR KULTÚRA LOVAGJA megtisztelő címmel is elismertek.

Tevékenységeim egyik helyszíne KISKUNHALAS, a szülővárosom. Itt kultúrtörténeti és családtörténeti kutatásokat folytattam, ö-ző nyelvjárásban meséket és történeteket gyűjtöttem. Néprajzi kutatásokat is végeztem, különös tekintettel a paraszti gazdaságokban fellelhető kézművességekre, amelyekkel a körforgásos és hulladékmentes teljes feldolgozásra törekedtek. A háborús viszonyok mellett az önellátó paraszti gazdaságok hiánypótló megoldásait is felgyűjtöttem. A kutatások nagyobb részét a 2019-ben megjelent könyvemben hoztam nyilvánosságra. A további kutatások közzététele is tervben van.
Alkotásaim további helyszíne BUDAPEST, ahol több mint 50 évig éltem, tanultam, dolgoztam, alkottam. Erre az időszakra számos újságcikk, esszé, elbeszélés esik, amelyek antológiákban és különféle kiadványokban, e-könyv stb. jelentek meg. Egyik írásom az ÉLETÚT pályázaton különdíjat is nyert. Több kézművességbe is beavattak mesterek, művészek, így a mézeskalácsosság, tojásírókázás és a hagyományos bútorfestés rejtelmeibe is. A gödöllői művésztelep egyes alkotóitól is ellestem tudásokat. Kézműves kiállításokon vettem részt és jelentem meg különböző kiadványokban. Kalotaszegi festett padládám Thököly Vajk szilágysági költő Padláda című verseskötetének borítóképén látható. Rajzaimmal illusztráltam és szerkesztettem egy református költő verses kiadványát. Több kézműves kiállítás szervezésében is bábáskodtam. Restauráltam Zolnay Lóránd operaénekes 1920 körül készített kalotaszegi szobabútorát. Ez részben még folyamatban van. Budapesti többdiplomás nyugdíjasok megmérettetése során „Szenior tanácsadó” címet kaptam. Résztvettem a FÉSZEK Természetvédő és Közösségi Életforma Egyesület létrehozásában, vezetésében, munkájában, családi kézműves táboraiban és kulturális tevékenységében.

Jelenleg BORSODGESZTEN egy kis faluban élek, ahol 2010-től bekapcsolódtam a község kulturális életébe. Önkormányzati képviselőként szorgalmaztam a könyvtár újranyitását és fejlesztését. Míg nem volt keret külön könyvtáros foglalkoztatására, vállaltam a könyvtári munkát. A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai nagy segítségemre voltak. Így lettem tiszteletbeli könyvtáros is. Azóta is szervezem a Könyvtári esték című zenés, kulturális műsorokat, különös tekintettel nevezetes személyiségeink évfordulós megünneplésére. Az idén pl. Petőfit fogjuk ünnepelni. Más területeken is segítettem a falu dolgait egyengetni. Kilenc alkalommal szerveztem meg a Falu-Város Baráti Találkozót (FAVÁBA), amely egy 3 napos kis fesztivál, és amit saját és a budapesti FÉSZEK Egyesület anyagi és szellemi, kulturális erőforrásaival éltettünk, amíg a vírus nem akadályozta. Az idén megrendeztük a 10. FAVÁBA-t, amit összekötöttünk az önkormányzat égisze alatt egy pincesori bortúra rendezvénnyel, hogy a már-már elfeledett és újabban felélénkülő borsodgeszti bortermelésnek hagyományteremtő hírverését megalapozzuk. Számos kiállítást is szerveztem Borsodgeszten. Ilyen módon – főleg közvetlen baráti körömnek köszönhetően – elhoztam a faluba szervezett programokra számos, legmagasabb állami kitüntetésekkel bíró művészt és tudóst is. Közben az MNT TRADICIÓ PÁLYÁZATAIN többször résztvettem borsodgeszti gyűjtésekkel is. Néprajzi munkáimmal életmű elismerésben is részesültem. A borsodgeszti asszonyok kézimunkái című pályázatra kiváló minősítést kaptam, és ezt a szakmai részt kiegészítve olvasmányos, gazdag képanyaggal ellátott újabb könyvem jelent meg az idén Haza vágyom csendes kis falumba címmel.
Borsodgeszt helytörténeti gyűjteményének létrehozását is tervbe vettük. Egy, az írásaimat tartalmazó kiadni szánt könyv anyagát is szerkesztgetem. Névkutatást is folytatok, ami fennmaradt személynevek, földrajzi és egyéb nevek alapján egy, a magyar őstörténettel kapcsolatos elgondolásomat hívatott igazolni. Ezt, és ami még rám bízatik, igyekszem befejezni, amíg a pálma állva marad…