Ratio Educationis

Ez az első állami kiadású és nem egyházi eredetű dokumentum, amely a hazai különféle szintű és profilú egyházi iskolákat megkísérelte egy állami iskolarendszer keretei között egységes szervezetbe rendezni, azok felekezeti jellegének és hagyományos fenntartási módjának megváltoztatása nélkül. A „Ratio Educationis”-t nem a magyar országgyűlés alkotta, hanem a király nevében jelent meg: nyomatékosan hangsúlyozza is szövegében, hogy a magyar közoktatásügyről rendelkezni egyedül a király jogosult, ez felségjog. Ezért nem is születhetett 1868-ig oktatásügyi-tanügyi törvény hazánkban.
Összeállításának munkálatait Ürményi József (1741–1825) udvari tanácsos, később országbíró vezette. A legfőbb neveléstörténeti újszerűsége az volt, hogy egységes iskolarendszert kívánt létrehozni és azt központi állami irányítás alá akarta vonni. Ennek érdekében az országot 9 tankerületre osztotta – Pozsony, Buda, Besztercebánya, Kassa, Győr, Pécs, Ungvár, Nagyvárad, Zágráb székhellyel –, de számukat 1782-től 6-ra csökkentették. A kerületek élén mint állami tisztviselők álltak a tankerületi királyi főigazgatók, alájuk tartozott a tankerület minden iskolája és egy népiskolai tanfelügyelő.
A Ratio Educationis nem kezdeményezett új iskolatípusokat, hanem a korábbi, 17-18. századi struktúrát vette át. Az alapszint az 1-2-3 tanítós népiskola. A kisgimnázium a három latin grammatikai osztályt foglalta magába, a nagygimnázium retorikai és poetikai osztállyal volt bővebb. A teljes gimnázium tehát 5 évfolyamos volt. Erre épült a 2 évfolyamos akadémiai bölcselettagozat különféle, általános műveltséget bővítő tantárgyakkal. A gimnáziumba 10 éves korában léphetett a tanuló, ezt szerencsés esetben 15 éves korára végezte el, majd a két bölcseleti évfolyam következett, s 17 évesen befejezhette középszintű tanulmányait az ifjú. Mindegyik tankerületi székhelyen akadémiát kell szervezni, ennek 2 évfolyamos bölcseleti tagozatán az általános műveltség középszintű tananyagát oktatták, erre épült a speciális tanulmány lehetőségét nyújtó 2 évfolyamos jogi tagozat. Az egyetem szervezete is hagyományos; 15 éves korában kezdhette itt tanulmányait a diák a bölcseleti fakultáson, s ennek sikeres elvégzése után léphetett feljebb a jogi, az orvosi vagy a teológiai karra. A középszintű tananyagban a reáliák (földrajz, természetismeret, fizika) a korábbiaknál jelentősebb szerepet kaptak; tantárgyként írták elő a történelem, az erkölcstan, az állampolgári ismeretek oktatását; sajátos ötletkent iskolai latin nyelvű újság kiadását irányozták elő, hogy életszerűbbé s szórakoztatóbba tegyék a latin nyelv tanítását, ez a terv azonban nem valósult meg. Újszerűen kísérelték meg a középszintű tantárgyakat a „hasznosság” szerint csoportosítani, így voltak mindenkinek szükséges, egyetemesen hasznos, némelyeknek hasznos tantárgyak.
Bekerült a „Ratio Educationis”-ba a hazánkban már korábban kezdeményezett népiskolai tanítóképzési módszer: a Pozsonyban működő tanítóképző tagozatos normaiskola-együttes intézményét mindegyik tankerületi székhelyen meg kellett szervezni. Ugyancsak a hagyományokat követték a rendelet szerzői, amikor hangsúlyozták a gyermekek és fiatalok iskolán kívüli életében a testnevelés, egészséggondozás, a játék, a természetben való tartózkodás fontosságát.
A Ratio Educationis teljesen mellőzte a magyar nyelv iskolai oktatását, pedig az 1750-es években már széles körben kezdeményezték középszinten a magyar nyelvtan oktatását és a magyar tanítási nyelv bevezetését. Erről azonban a Ratio Educationis szerzői nem vettek tudomást. De nem marasztalhatók el azért, mert a német nyelv oktatását a középszint minden fokán kötelező tantárgyként írták elő, hogy minden tanuló megtanuljon németül: az élő idegen nyelv tanítása ezzel került be először iskolai szabályzatba.
Ám az iskolarendszer a nemesi ifjak oktatását tartotta szem előtt, nem gondoskodott a polgári rétegek megfelelő iskoláiról. Változatlan maradt az iskolafenntartás módja is: a gimnáziumok, akadémiák, egyetemek fenntartását alapítványok; a falusi és városi népiskolákat a község, vagyis a település lakosai biztosították. Az állam tehát magának követelte az iskolák irányítási és felügyeleti jogát, de azok anyagi fenntartásában nem kívánt közreműködni.
Mivel a Ratio Educationis csak rendelet volt és nem országos törvény, ezért a bevezetését a protestánsok elutasították, arra hivatkozva, hogy az iskoláról dönteni egyedül az iskolákat fenntartó egyházközösség jogosult, ebbe beleszólni az államhatalomnak nincs joga. De a Ratio Educationis jelentős hatást gyakorolt a protestáns iskolákra és a tanügyre is.
A kötet címlapján az „első kötet” jelzés (Tomus I.) szerepel, a szövegben több helyen is jelzett második és harmadik kötet nem jelent meg, a mű így egy kötetben teljes. Magyar nyelven 1913-ban jelent meg először; Frilm Aladár (1864–1943) gimnáziumi tanár fordításában.