Egy költő egyik legfontosabb feladata, hogy szót emeljen az igazságtalanságok, hazugságok, durvaságok ellen, kiálljon az elesettekért, megalázottakért – mondta az MTI-nek Serfőző Simon költő, aki március 15-én vette át a Kossuth-díjat a parlamentben.
A sokak által küldetéses emberként, halk szavú, de határozott hangú költőként jellemzett Serfőző Simon a tradicionális népi jegyeket modern szimbolikával ötvöző költészete, a magyar sorsirodalom hagyományait változatos művészi eszközökkel megújító próza- és drámaírói életműve, illetve jelentős publicisztikai és könyvkiadói tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.
Mint mondta, a Kossuth-díj mellett nagyon büszke arra, hogy szülőfaluja, Zavgyarékas díszpolgárává fogadta és arra is, hogy Miskolc, ahol igazán költővé vált, Pro Urbe díjjal tüntette ki. Emellett büszke arra a számtalan elismerésre, amelyeket az évek folyamán megkapott.
Serfőző Simon
Bertha Zoltán irodalomtörténész Serfőző Simonról azt írta: az elmúlt fél évszázad magyar irodalmának egyik legkiemelkedőbb alakja, a legendás Hetek nemzedékének mértékadó személyisége, irodalmi és kultúraalakító értelemben is korszakteremtő, egész életműve példa arra, hogy a magyar sorsirodalom hagyományait miképp lehet megőrizve megújítani.
A most már Kossuth- és József Attila-díjas költő, író 1942. október 24-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékason született. 1958 és 1962 között Budapesten segédmunkás, betanított munkás, 1962-től a Szolnok Megyei Néplap munkatársa volt. 1965-től 1968-ig Miskolcon népművelő felügyelő, majd terjesztési előadó volt. 1968 és 1975 között a Miskolcon megjelenő Napjaink című irodalmi folyóirat versrovatának vezetője, majd szerkesztője, 1990 és 1993 között a Holnap című irodalmi-társadalmi folyóirat főszerkesztője, 1995-ben az Új Holnap főmunkatársa volt.
1993-tól a Felsőmagyarország Kiadó vezetője. 1982-től a Magyar Írószövetség észak-magyarországi csoportjának titkára, 1986-tól a szervezet választmányi tagja. 2007-től a Tokaji Írótábor Egyesület Kuratóriumának, 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémiának a tagja.
Irodalmi pályája elején szociografikus riportokat írt. Lírikusként a hatvanas évek közepén, mint a Hetek költői csoportosulás tagja mutatkozott be, első verseskötete 1966-ban jelent meg. Verseire jellemző a szociális érzékenység, a kor emberi problémáinak, morális helyzetének számbavétele, analízise. Prózai munkái közül kiemelkedik az önéletrajzi ihletésű Gyerekidő című regénytrilógia. A Gyerekidő világát egészítik ki, árnyalják elbeszélései (Varjúleves), és tágabban ebbe a körbe sorolódnak drámái (Mindenáron), valamint riportjai, publicisztikai írásai is (Még nincs vége).
Munkásságának elismeréséül többek között 1991-ben József Attila-, 1994-ben Kölcsey-, 2003-ban Arany János-díjat, 2008-ban Balassi Bálin-emlékkardot kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével (polgári tagozat), 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével (polgári tagozat) tüntették ki.
(forrás: MTI)