Szerzetesek, betyárok, munkásőrök címmel ír szülőfalujáról, Bükkaranyosról Márkus Béla Debrecenben élő irodalomtörténész a Kortárs című folyóirat júniusi számában. A szerző a történettudománynak köszönhetően ismert tényeket, a helyi legendákat, mesés történeteket és szomorú emlékeket felhasználva ír saját gyermekkori élményeiről. A bükkaranyosi „emlékművek” között nagyon szellemesen magának is kér egy objektumot. „A falu hálás közönsége gondolkodhatna még további emlékművek elhelyezéséről is. Figyelembe véve, hogy a vendégfogadóból – egyes feljegyzések szerint – 1893-tól erdészlak lett, a megyei erdő- és fagazdaság egyik központja, egészen 1983-ig, amikor is megyei munkásőr-parancsnokság bázisává alakították át, a tőle északra elnyúló, előtte a honvédség használta lőtér miatt is. A munkásőrségre mint a szocialista munkáspárt öklére akár egy rajzos tábla is emlékeztethetne – hálásan köszönve, hogy igazából be sem tudott a bázisra költözni, máris kiköltözött. Elképzelem aztán, hogy az erdészháznak nem a falán, hanem az udvarán – és ezt szerényen nem bíznám az udvarias aranyosiakra – rám is emlékeztet valami. Egy tégla. Ráírnám a nevem –az már nem férne rá, hogy azért, mert iskolás koromban nyaranta itt vártuk az eligazítást, hova megyünk kapálni vagy gazt sarlózni.” Érdemes elolvasni az esszét, nem csak a bükkaranyosiaknak…
Ez a folyóirat is megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A központi épületben keresse az I. emeleten, az irodalmi lapok között!
