Az 1956-os forradalom emlékét idéző Budakeszi srácok című film elején berobog egy gőzös az igrici vasútállomásra. Ez a vonat viszi magával a történet főhősét, Istvánkát a főváros felé. Igrici pedig az a borsodi falu, melyről – a film alapjául szolgáló A gyermekkor tündöklete című önéletrajzi regényében – Kovács István is megírta: „Igricibe’, Papiba’ bocskorban jár a liba”.
Kovács István József Attila-díjas költő, író, műfordító, történész, polonista, a Magyar Művészeti Akadémia tagja Budapesten született, mindig is ott élt, eltekintve azoktól az évektől, melyet gyermekként Igriciben a nagymamánál, majd pedig külföldön, leginkább Lengyelországban töltött. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett történelem–lengyel szakon, ösztöndíjasként eljutott Bécsbe, majd tanárként, tudományos kutatóként dolgozott, 1990-ben a varsói magyar nagykövetség kulturális tanácsosa, később pedig krakkói magyar főkonzul lett. Irodalmi pályafutását költőként kezdte, de az első verseskötetek után megjelent az Így élt Bem apó című könyve is. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc és a lengyel kultúra iránti érdeklődésének köszönhető, hogy felkutatta a magyar szabadságharc lengyel hőseinek emlékét, elkészítette a lengyel légió lexikonát, megírta a Bem tábornok – Az örök remények hőse című könyvét.
Kovács István 1952 vagy ’53 karácsonyán, 7-8 éves kisfiúként kapta meg a budapesti nagymamától Rákosi Viktor A hős fiúk című regényes történetét. Ekkor csodálkozott rá igazán a forradalmi hősökre. De áhítattal nézte A tizenhárom aradi vértanú című acélnyomatot, amely annak idején szinte minden parasztházban ott volt. „Nagy dolog volt, hogy mezőcsáti nagynéném mogorva anyósa beengedett a félig lefüggönyözött tisztaszobájába, amelyet mintha betöltött volna az aradi szabadságszobor talapzatából gomolygó füst, s belőle hús-vér emberként bontakoztak ki a mártírok, akik személyes ismerőseim lettek” – mondta el Hermann Róbert történész kérdésére válaszolva a Magyar Napló 2013. márciusi számában megjelent interjúban.
Kovács István A gyermekkor tündöklete című – 1998-ban a Kortárs Kiadó gondozásában megjelent – könyvében is ír ezekről az 1848-as forradalommal kapcsolatos első élményeiről, melyek az ő tudatában erősen összekapcsolódtak az 1956-os forradalommal. Az önéletrajzi regény az 1950-es években játszódik, a gyermek nézőpontjából ismerjük meg a kor kegyetlen ellenmondásait, majd az 56-os forradalom varázsát és borzalmait. Az események jelentős része a fővárosban, illetve a Budakeszi határában lévő Fodor Szanatóriumban történik, ahol a szerző édesanyja telefonközpontosként dolgozott, de gyakran hivatkozik az igrici nagymamára, a csáti rokonságra, az itteni unokatestvérekre, a „Csincsi”-tanyára. Azt is megírja, hogy a családi legendárium szerint az 1936-ban elhunyt nagypapa – a szerző édesanyjának az, apja – „mindig arról álmodozott, hogy legkisebbik és legkedvesebbik lánya varrónő lesz, s majd Miskolcon aranybetűs felirat hirdeti: »Nagy Boriska varrodája«.” (Nem így történt!)
A város és vidék összevetésének egyik szellemesen megírt esete a regényben, amikor a szerző a példaképként tisztelt mezőcsáti unokabátyja bélyeggyűjteményében a kuruc hősök után rábukkant Rákosi Mátyás búzakalászos képére.
„Jóska látván, hogy én is elmélyülten és mosolyogva nézegetem a búzakalászos bélyeget, megkérdezte tőlem, tudom-e, hogyan készült, Ismerem-e az előzményeket? Nem értettem teljesen a kérdést, de azt pontosan tudtam, hogy »nem«-et kell mondanom. »Pedig itt falun mindenki tudja« – fagyasztotta le rólam a mosolyt megrovó hangsúlyával. Nem azt mondta, hogy Csáton, hanem hogy falun. Ebből kiéreztem, hogy ez több, mint Csát. Ez legalább az egész megye, de lehet, hogy az egész ország. Kivéve a városokat.”
Folytatás a regényben. Érdemes elolvasni.
(fg)