Legfrissebb híreink

Négy kiadó nyerte a Kötve-fűzve – az Év könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2019 című könyvverseny öt díját. A díjazott munkák– és minden benevezett könyv – megtekinthető a központi épületben a könyvhét végéig.

Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő mond ünnepi beszédet a 90. Ünnepi Könyvhét és a 18. Gyermekkönyvnapok országos – egyben miskolci és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei –megnyitóján a június 12-én, szerdán délután 4 órakor kezdődő ünnepségen a miskolci Erzsébet téren. A könyvheti megnyitó előtt, délután 2 órától a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében találkozik olvasóival.

Befejeződött a Hahó, könyvtár(s)ak! című olvasásnépszerűsítő játék. Az első hat helyen végzett hét csapat utazhat Bogácsra egyhetes – ingyenes – olvasótáborba.

Nincs másik olyan nagy hagyományú kulturális rendezvény az országban, mint az Ünnepi Könyvhét, hiszen idén júniusban már a 90. szabadtéri könyves találkozót rendezik országszerte. Most mindenki Miskolcra figyel majd, hiszen a jubileumi évben itt lesz az országos megnyitó – abban a városban, ahol az Ünnepi Könyvhét gondolata megfogalmazódott.

Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2019 címmel könyvversenyt hirdetett a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A benevezett munkák a központi épületben nézhetők meg, így ott lehet szavazni, melyik legyen a közönségdíjas.

Szent Orbán kultusza a XXI. században – Szőlővédők Tokaj-Hegyalján címmel közöl tanulmányt az Élet és Tudomány 2019. május 24-i száma.
„A szőlőművelés technológiai fázisaihoz szorosan kapcsolódtak azok a mágikus hiedelmek, vallásos szokások és időjósló regulák, amelyek gyakorlásával a gazdák a bőséges termést kívánták biztosítani. A szőlővédő szentek kultusza a néphagyományok és az egyházi liturgia folklorizálódott emlékeinek, valamint az időjárási megfigyeléseknek a keveréke. Tiszteletük a kereszténység felvétele után Nyugat-Európából kiindulva terjedt el Magyarországon” – írja a bevezetőben Petercsák Tivadar néprajzkutató, muzeológus. A szerző részletesen foglalkozik tanulmányában a monoki Szent Orbán-ereklye történetével, és Tokaj-Hegyalja más településein található Szent Orbán-ábrázolásokkal is. Bővebben az Élet és Tudományban.
Az Élet és Tudomány is jár a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A központi épületben keresse az I, emeleti folyóirat-olvasóban!

Nyári napközis táborba hívja a kisiskolásokat (az 1., 2., 3. és 4. osztályosokat) a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (Miskolc, Görgey A. u. 11.)

Ahol a problémák eltörpülnek címmel tart motivációs utazási élménybeszámolót Kriván Anita miskolci hegymászó két földrész 5000 méter feletti vulkáni csúcsának a meghódításáról május 22-én a Szabó Lőrinc Könyvtárban.

A rajongóknak örömhír: ismét közös turnéra indult Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs, és a könyves találkozások egyik helyszíne Miskolc lesz. Május 24-én délután fél 5-kor a Tompa Mihály Könyvtárban találkozhatnak velük olvasóik.

Családi napot rendezünk a Móra Ferenc (Avasi) Könyvtárban és az előtte lévő parkban 2019. május 16-án, csütörtökön délután, 14–18 óra között.

Seiten