Legfrissebb híreink

Széchenyi István 1825. november 3-án ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság megalapítására. Erre az alkalomra emlékezve az Országgyűlés 2003-ban november 3-át a magyar tudomány ünnepévé nyilvánította.  Az évek során az ünnepnap egy hónapos rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Ehhez kapcsolódik az a több mint 300 magyar származású tudós munkásságát bemutató kiállítás, mely 2019. november 6-ától látható a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének II. emeletén. (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A Pálfi György ny. egyetemi oktató által összeállított tudománytörténeti vándorkiállítást dr. Rózsa György főlevéltáros nyitja meg november 6-án, szerdán délután 2 órakor.

II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulója alkalmából a magyar Országgyűlés a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította. Ebből az alkalomból konferenciát rendez a miskolci  II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A 2019. november 4-én, hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk a könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója tiszteletére – a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által – meghirdetett könyvtári versmondó versenyre több mint harminc nevezés érkezett. A két korcsoportban a következő eredmények születtek.

Az Osiris Kiadó Digitális Adatbázisa 2019-től nálunk is elérhető. Olyan ez, mintha újabb könyvtár nyílt volna könyvtárainkban.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója tiszteletére városi versmondó versenyt hirdet a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár miskolci tanulók számára két korcsoportban.

A szögligeti születésű, a miskolci Avasi lakótelepen élő Fecske Csaba József Attila-díjas költő szerepel a Parnasszus című költészeti folyóirat őszi számának Centrum rovatában. A lapszám bemutatója 2019. október 16-án, szerdán délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 12.).

Több mint 50 pályázat érkezett a gyerekek számára meghirdetett Olvasók királya / királynője pályázatra. A könyvtári „királykoronázás”, az ünnepélyes eredményhirdetés, valamint az ajándékok átadása – az Országos Könyvtári Napok záró rendezvényén, a Könyves Vasárnapon – október 6-án délután fél 2-kor kezdődik a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Görgey A. u. 11).

Szénégető Gábor alkotása

Áramlás címmel Szénégető Gábor absztakt képeiből látható kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A szeptember 30-i megnyitón dr. Hajdú Ildikó művészettörténész, a Herman Ottó múzeum munkatársa ajánlotta a közönség figyelmébe a műveket.

Az idei Országos Könyvtári Napok témája a természetvédelem, közös felelősségünk a környezetünkért, bolygónkért, jövőnkért. Ezzel az online kitölthető kvízzel szeretnénk felhívni a figyelmet a fenntartható fejlődéssel, a természetismerettel kapcsolatos tudnivalókra. A legtöbb pontszámot elérő játékosaink ajándékcsomagot kapnak ajándékba. A válaszokat 2019. október 6-ig várjuk. Jó szórakozást kívánunk! Kattinson ide: ÖKO-KVÍZ

*

ADATKEZELÉS
A nyereményjátékban név és e-mail-cím – mint személyes adat – megadásával vehet részt a nevező. A regisztráció során megadott adatokat a könyvtár bizalmasan kezeli, harmadik fél számára nem adja át, csak az ÖKO-kvíz játékkal kapcsolatos nyeremény értesítése céljából használja fel. A könyvtár adatkezelésére vonatkozó szabályok a következő címen érhetők el: https://www.rfmlib.hu/sites/default/files/adatkezelesi_tajekoztato_1.pdf . A játékosok tudomásul veszik, hogy adataiknak a fenti módon történő nyilvántartásához és felhasználásához való hozzájárulásuk önkéntes, és bármikor kérhetik adataik törlését a nyilvántartásból. A játék során megadott adatokat 2019. október 9-ig őrizzük.

 

Használati utasítás férfiakhoz és nőkhöz című könyvét mutatja be Jávorkai Judit 2019. október 11-én pénteken délután fél 5-től Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében, előtte – az Országos Könyvtári Napok keretében – október 9-én, szerdán délután 5 órától az edelényi könyvtárban találkozik olvasóival a szerző.

Seiten