Legfrissebb híreink

Április 11. napja mindig Lillafüreden találja a versolvasó miskolciakat, hiszen a költészet napját hagyományosan József Attila Óda című versének születési helyén ünnepli a város. Idén Turczi István József Attila- és Babérkoszorú díjas költő, műfordító mond ünnepi beszédet. Most először verses kisvonat is indul az ünnepségre!

Mély megdöbbenéssel fogadtuk a szomorú hírt, hogy elhunyt  Csiszár Jolán (1937–2019) könyvtárunk egykori munkatársa, meghatározó egyénisége, tájékoztató könyvtárosa, bibliográfusa.

Weöres Sándor verseire készült illusztrációkból nyílik kiállítás az avasi Móra Ferenc Könyvtárban. Alkotójuk, Kóra Judit Golopon él – és a látható világon túli világokba is elvezeti a látogatót.

Szabó Lőrinc versei mondva, énekelve, és találkozó a város elmúlt évi irodalmi díjasával, B. Tóth Erika rádiós szerkesztőriporterrel. Ezek a sarokkövei a Szabó Lőrinc Könyvtár névadójának születésnapjára szervezett programnak – ami egyben a költészet napjának első „felvezető” rendezvénye.

A szlovákiai Podvihorlatská paleta alkotóközössége mutatja be munkáit a Szabó Lőrinc Könyvtárban. A tárlat különlegessége, hogy minden kép nárciszt ábrázol – ez a virág ugyanis a remény szimbóluma, az alkotásokkal pedig a rák elleni harcra szeretnék felhívni a figyelmet.

QR-kódos játék, internetbiztonság, hangszeres szelfiverseny, WeBeszéd időseknek is – csak néhány abból a sokféle rendezvényből, amit a 2019-es Internet Fiesta keretében szervez a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A 20. fesztivál programjait március 21. és 28. között rendezik országszerte, így Miskolcon is.

Jens-Peter Schmidt alkotása

Kézműves remekek címmel a Serényfalán élő Jens-Peter Schmidt rétegelt falemezekből készült alkotásaiból és Szűcs Katalin népi kézműves hímes tojásaiból nyílt kiállítás március 12-én a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.) A kiállítás megtekinthető április 27-ig. A megnyitón készült képek ITT láthatók.

Hámori Waldorf Iskola

A Waldorf-iskolák megszületésének 100. évfordulója alkalmából a Hámori Waldorf Iskola tanulóinak alkotásaiból nyílik kiállítás március 13-án, szerdán délután fél 5-kor a könyvtárunk központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.), majd ismeretterjesztő előadásokat is tartanak az iskola tanárai. 

Szülék kézi-könyve_részlet

A református lelkészek évszázadokkal ezelőtt is „nevelésre tanító írások” közreadásával segítették a családokat. Ennek szép példája könyvritkaságunk, a Szülék kézi-könyve, Christian Friedrich Duttenhofer (1742–1814) protestáns teológus 1794-ben Kassán magyarul megjelent műve.

Dr. Mezei Ferencet elsősorban orvosként, tüdőgyógyászként ismerték Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, pedig hivatása mellett a huszárhagyományok kutatásával is foglalkozott. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.) március 30-ig olyan menték, csákók is láthatók, amilyenek egykor a huszárok viseltek, és melyeket Mezei doktor készített.

Seiten