Megújult környezetben számítanak az olvasókra

Ismét örömteli hírről tudunk beszámolni, ugyanis egy újabb kistelepülési könyvtár felújítása valósult meg. A rudolftelepi szolgáltatóhely ünnepélyes átadóját 2023. május 18-án, csütörtökön tartották. 

Rudolftelep egy alig több mint 700 lelkes zsákfalu a kazincbarcikai térségben. Az itt élők azonban szeretik a helyi könyvtárat, mely immár méltó környezetben várja olvasóit. A kultúra központja, a József Attila Művelődési Ház, melynek épületszárnyában működik a polgármesteri hivatal, valamint a helyi könyvtár is. Az épületrész felújítása korábban már megvalósult, de a Nemzeti Kulturális Alap pályázatának köszönhetően 3.252.268 Ft-ból a könyvtár olvasótere is új arcot öltött. Megújultak a bútorok, a gyerekeknek mesesarkot alakítottak ki és egy tágas helyiségben várják mostantól az olvasókat.

Az átadó ünnepségen Zilahy Zoltán, a község polgármestere kiemelte a közösségi tér fontosságát, ahová jó bejönni az embereknek. Megvan a kultúra iránti igény az itt élőkben és most már egy megszépült környezetben elégíthetik ki tudásvágyukat. 
Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár igazgatója úgy fogalmazott: minden település életében kulcsszerepet tölt be a könyvtár, mert egy igazi találkozóhely, ahol az olvasás mellett számos kulturális tevékenységnek hódolhatnak az emberek. Demeter Zoltán, a körzet országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a most átadott könyvtár egy igazi közösségi teret jelent a településen, ahol a különböző generációk találkozhatnak, melyek igazi közösséggé forrhatnak össze. 


Ezt követően Varga Gábor átadta a település első emberének Szekeres Erzsébet, Magyar Örökség-díjas textil- és képzőművész grafikáját. A művész azzal a szándékkal adományozta meseillusztrációit a megyei feladatokat is ellátó könyvtárnak, hogy minden felújított kistelepülési szolgáltatóhely kapjon 1-1 darabot munkáiból.

Az ünnepi eseményt Czabányi Attila műsora tette még emlékezetesebbé, aki megzenésített versekből, valamint a Pál utcai fiúk című ifjúsági regény musical változatából nyújtott át egy csokorra valót a közönségnek. Most már a rudolftelepi olvasókon a sor, hogy a mindennapokban minél többen térjenek be a megszépült környezetben működő könyvtárba.