Ahol a könyvtár közösségi helyként működik

A Sárospataki járásban található Vissen nincs általános iskola, a gyerekek a közeli Kenézlőre, vagy Sárospatakra járnak. A közösségi élet azonban nem szűnt meg, mert Mészáros Ágnes a helyi könyvtár fiatal, agilis vezetőjeként sokat tesz azért, hogy az itt élők ne maradjanak programok nélkül. Igyekszik változatos elfoglaltságokat szervezni a gyerekeknek, akik kedvelik a kézműves foglalkozásokat, a KönyvtárMozit, de számos más új ötletre is nyitottak, befogadóak. 

„Több vagyunk, mint könyvtár, igazi közösségi helyként működünk – kezdi mondandóját Mészáros Ágnes. – Olyan hely vagyunk, ahová a gyerekek szabadon be tudnak jönni, mindenki együtt játszik és a kicsikre vigyáznak a nagyok, így együtt alkotunk egy csapatot.”
Fontos, hogy olyan programokat kínáljanak a helyieknek, amelyek új impulzusokat adnak nekik. Mindig igyekeznek valami újat kitalálni.
„A gyerekek élvezik a kirándulásokat, amiket a nyáron szerveztünk, és remélhetőleg idén is le tudunk bonyolítani. Tavaly a Bodrog vissi holtágánál horgásztak, csónakáztak, volt olyan, hogy egy 3 éves gyerek is kijött velünk. Ezek a parányi programok, mégis nagy élményt jelentenek számukra” – folytatja lelkesen a könyvtárvezető.


A 24 órás könyvtári foglalkozások is nagy népszerűségnek örvendenek a faluban, az iskolások már most várják. 
„Olyankor egész napra szóló rendezvényeket találunk ki, melyek lehetnek egyszerűek, de mégis nagyszerűek. Úgy veszem észre, hogy mindig kell nekik valami újdonság. A helyben lévő emufarmot is meglátogatjuk, barkát gyűjtünk, karácsonykor mézeskalácsot, farsang idején fánkot sütünk. Mindig találnak valamilyen nekik tetsző elfoglaltságot. Megkérdezem a véleményüket, hogy mit szeretnének, mert ez a legfontosabb” – sorolja Ágnes a lehetőségeket.
A „Remény Kora” Gyermekvédelmi Alapítvány bérel a településen egy táborhelyet, nyáron remélhetőleg velük is együtt tud majd működni a könyvtár. Fontos, hogy ne legyen egyhangúság. 
„Már most a nyári programokon töröm a fejem – folytatja Mészáros Ágnes. Biciklizés, görkorcsolyázás és gördeszkázás szerepel a tervek között, fontos, hogy legyen minden gyereknek feladata. Remélem, hogy a közelgő farsang időszakában már együtt ünnepelhetünk.”
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár mindenben segíti a vissi könyvtáros munkáját. Biztosítja a különböző eszközöket a kézműves foglalkozásokhoz, kaptak egy nagyképernyős tv-t, amelyen meséket, ifjúsági filmeket nézhetnek a fiatalok. Sikerült egy olyan szép, barátságos helyiséget kialakítani, – szekrényekkel, asztalokkal, székekkel –, ahová jó érzés betérni. 


„Mivel a helyi polgármesteri hivatalban is dolgozom, a könyvtári nyitvatartás a péntek délutánra és a hétvégi időszakra korlátozódik. Nálunk kialakult, hogy a KönyvtárMozi pénteken délután öttől este tízig tart. Olyankor együtt vagyunk és filmezünk, utána beszélgetünk. Nem hagyom magukra a gyerekeket, úgy érzem a könyvtár igazi közösségi hellyé vált. Természetesen az olvasásnépszerűsítő programok sem maradhatnak el. Sokszor leülünk együtt, és van, amikor én olvasok, de van olyan is, amikor ők 'falják a betűket’. Úgy vélem, megvan bennük az igény a könyvek iránt. 
Magam is a könyvtárban nőttem fel az elődöm mellett, és tőle vettem át a különböző fortélyokat. A fiatalok szeretnek ide betérni, és megtanulták azt, hogy ide szívesen járunk, és nem kötelességből. – Fontos, hogy a különböző programokkal élményeket szerezzek nekik. Ebben a kis faluban sikerült megnyerni az itt élők nagy részét, akik mindig örömmel várják az újabb eseményeket” – emelte ki Mészáros Ágnes.