Macskássy Izolda és Szabó-Tóth Kinga képei

A Macskássy Izolda képzőművészek alkotásiból rendezett Érintések című könyvtári kiállítást Szabó -Tóth Kinga szociológus, a Miskolci Egyetem Szolciológiai Intézetének igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. Ott hangzott el a következő megnyitóbeszéd.   

Érintések
Egy kiállítás képekben

1. kép
Érintések
(Most legyen az elején kissé kellemetlen, de a végére minden álljon össze.)
Hunyd le a szemed. Képzeld el, hogy körülvesz a semmi. Légüres tér, Fekete lyuk. Amit csak akarsz – csak legyen üresség. Beburkol, mint valami fekete burok, de nem szelíden, mint a bársony vagy selyem. Nem. Körülölel, fogva tart és nem ereszt. Megkötött, mint a beton.
Vagy legyen tényleg a semmi. Mondjuk a világűr. Egy olyan helyet képzelj el, ami rossz napok után, jó, elringató álom helyett jön, váratlanul, vágatlanul és kéretlenül…
Megérint a magány, tényleg az, ami csontodig hatol – mint a hideg télen.
Snitt.
Most valami kellemes legyen. Jöjjön egy hang, ami kedves neked. Mondjuk egy karácsonyi csengettyű. Vagy legyen madár. Pacsirta vagy fülemüle. Kékmadár. Szálljon a válladra. Legyen jó ez az érzés. Kellemes. Simogató.
Most megérint egy gondolat. Most érintsen meg egy szó. Egy igazán jó szó. Ölelő. Beburkoló, felemelő. Átlényegítő.
Most képzeld, hogy ülsz a réten. Magas a fű, szinte alig látsz most mögüle, ahogy szemmagasságodig elér.
És van itt még valami. A zöld mögött van kék, piros, fehér és sárga – a nyári rét vár, a maga sok-sok színével és csodájával. Simogat a fű, simogat a szél, simogat az az érzés, hogy minden a legnagyobb rendben van: jó helyen vagy, itt és most, jó időben.
És van itt még valaki. A számodra kedves ember. Megérint, átölel. Megmelegszel ebben az ölelésben.
Érintések – oda és vissza. Lélekmentő. (Mint egy lakásfestés – zord időben) Minden a helyére kerül. De ami a legfontosabb: te vagy a helyeden.

2. kép
Érintések 
Most legyen valami vizes, valami selymes, valami karcos, valami, ami olyan, mint az anyaföld, de ízre finomabb. Legyen agyag.
Legyünk egy fazekasműhelyben.
Katona Sándor fazekasmester – hirdeti a cégér.
A nagypapa és Korond, ahol jó a nyarakat tölteni.
Itt az idő nem múlik, hanem telik.
Megérint a műhely kissé dohos, de számodra kedves szaga. Nem szag ez, olyan igazi, gyermekkori, mesét rejtő és csodákat ígérő illat.
Lehet, hogy még nem próbáltad, de most ülj a korong mögé. Olyan régi, olyan igazi lábbal hajtós. Agyagot vizez, ráhajít, odaragad. Most kezet vizez – nem hajít rá. Most érintsd meg ott, ott alul a lábaddal – szépen kezd el hajtani. Lassan, ütemesen. Most tedd rá a kezed, oda, kissé oldalvást. Megérinted az anyagot – szépen kezd formálódni kezed által, domborodik, ahol kell.
Kerekedik, mint a világ körülötted.
„Pici lány koromban…valahányszor Korondon nyaraltam, minden egyes alkalommal valami jót, valami szépet hozzám csaptak. Egyszer a főzésben, egyszer a viselkedésben, egyszer a hovatartozásban, egyszer meg csak egyszerűen azt tették velem, hogy megtanítottak létezni. Hallgatni a fű növését, hallgatni a patak csobogását, fazekalni.”

3. kép
Érintések 
Legyen két város.
Barátok temploma. Vártemplom. Kultúrpalota. Rózsák tere. Négybástyás vár. Marosvásárhely. A szülőváros.
Menjünk a Maroshoz! Gyere, add a kezed! Szaladjunk le a partra. Nézd, a víz, mint ezernyi apró gyöngy. Selymes, hívogató. Megérinted. Megfognád, de már nincs a tenyeredben. Apró gyöngyökként gurul alá.
Szeged. Fogadott városod – az itteni Marosvásárhely. Megérint valami a régmúltból, valami víz, valami szép, valami fájdalmasan gyönyörű. 200. jubileumi kiállításod színhelye.
Menjünk a Tiszához! Gyere, add a kezed! Szaladjunk le a partra. Nézd, a víz, mint ezernyi apró gyöngy. Selymes, hívogató. Megérinted. Megfognád, de már nincs a tenyeredben. Apró gyöngyökként gurul alá…

4. kép
Érintések 
Szagoltál már bele könyve? Olyan igazi, friss, ropogósba – frissen keltbe. Még szinte meleg.
Vedd kezedbe. Érintsd meg. Lélegezd be a gondolatokat, szippants ki a betűket.
Igen. Könyvek is vannak. Igen. Könyveket is írsz. „Édesanyám szép ruhái, ételei és intelmei”. A másik Kicsi Berta nagyanyádról szóló. Aztán ott a „Kézikönyv”. És ott az „Én és a történelem”.
„Megítélésem szerint minden gyereknek kötelessége adózni a kapott szeretetnek, példamutatásnak azzal, hogy emlékezik a gyökereire, különösen arra az egyszer-kétszer hét évre, amit a gyerekkora jelent. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Kicsi Berta drága nagyanyámtól azokat a szépségeket örököltem hitben, gondolkozásban, ruhákban, ami átplántálható még az unokáimnak, dédunokáimnak, ükunokáimnak is. Ugyanezzel az alázattal, tisztelettel és szeretettel gondolok európai gondolkozású édesanyám, a szép Izabella sportlédiségére, szép ruháira, kedves simogatására, eligazodására a beszédtechnika, a mozgáskultúra világában. Ebből a kis könyvemből, merem remélni, mind a szüleimnek emléket állítok, mind a gyermekeimnek egyfajta fogódzót nyújtok.”

5. kép
Érintések 
Jöjjenek a gyerekek. Jöjjön a kisded minden puhaságával, rejtelmével Elfér a két karodban, talán egyben is, később az öledben. Érinted arcocskáját és ő a tiédet. Puha, meleg, mint egy cipó.
Jöjjenek a gyerekek! Áron és Viola. A tieid, a mieink és az övéik. Emlékeztetnek arra, hogy őszintének lenni sohasem késő.
Jöjjenek a maguk simaságával, a maguk karcosságával, a maguk vadságával, jöjjenek csak! Adjuk át őket a világnak!
„Azt hiszem, ha valaki lánynak születik, asszonnyá lesz, akkor ezek azok az évek, amelyek tulajdonképpen mindennap jelen vannak a cselekedeteiben. Mert a gyerek az szeretetre vágyik, gondoskodásra, csucsujgatásra, ápolásra szorul; és ha ezt egy anya tökéletesen meg tudja adni gyerekének, babáinak, akkor a világ felé is ugyanilyen nyitott. És ha a szeretetet átviszi embertársaira, barátaira, barátnőire, akkor már sokkal szebb és jobb a világ.”

6. kép
Érintések 
Figyelj csak. Nézd, ott egy jól megérdemelt kapualj. Budapesten járunk. A Kecskeméti utca 8. szám alatt. Belső udvar – a világra nyitottan.
Belső udvarod – a világra nyitottan.
Itt készülnek a képek, a lélekérintőek. Virágokkal, lovakkal, macskákkal, gyerekekkel. Férfiak és nők egymásnak háttal, de még inkább arccal egymás felé. Érintkezve. Simogatóan. Egymásba burkolózva.
Embervirágok, embervilágok, virág-emberek.
Az ott, az a sudár, na, látod, az a székely ember, soha meg nem hajló. Az meg ott, a maga kékségével, na, az a hajnal, amiben még minden lehetséges, ami eljön, kéretlenül és hívatlanul – de mindig jót akarva.
Az meg ott, a pompás papagájvirág, harsány, piros, sárga és lila, tele derűvel – itt vagyok, nézz engem, ne láss most mást, érints meg, de csak óvatosan. Törékeny vagyok, még ha karcos is…
Mindenre kiterjedően tulipánok…

7. kép
Érintések 
Te és én. Az alkotó és a megalkotott. A művész és közönsége. A művész és múzsája. A művész és alkotása tárgya és alanya.
Most csak mi ketten. Súgd meg nekem a titkot. Súgd meg, csak nekem, hogy mi a boldogság. Súgd meg nekem, hogy mi az élet. Súgd meg nekem, hogy mi az emberség. Súgd meg nekem, hogy mi a szépség.
Mert élni akarunk.
Virágokkal, rétekkel, lovakkal, macskákkal, gyerekekkel, férfiakkal és nőkkel. Egymással érintkezve. Egymásba burkolózva. Egymással szembenézve – néha háttal. Egymásra hangolódva. A te hangod az én hangom is. Kihangosítjuk egymást. Így messzebbre jutunk.
                                                                               *
Gyerekkoromtól nagyon kedves nekem Macskássy Izolda művészete. Hogy megnyithatom ezt a kiállítást, az óriási megtiszteltetés.
Az ember felnő a feladatokhoz – mondják. Remélem, hogy így van.
Ajánlom figyelmükbe a kiállítást, nézzék gyermeki derűvel. Kívánom, hogy találják meg magukat valamelyik képben. Kívánom, hogy valamelyik kép csak önökkel legyen egész.
 

Miskolc, 2016. szeptember 6.
                                                                                                                                      Szabó-Tóth Kinga

(Az idézetek az „Én és történelem” című könyvből valók.)