Száz éve, 1921. november 5-én született Cziffra György zongoraművész. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének II. emeletén, a Zenemű- és Médiatárban kamarakiállítással tisztelgünk a művész emléke előtt. A kis bemutató megtekintése, a hangfelvételek megismerése mellett Határ György Életút című könyvének köszönhetően felidézhetjük Cziffra György egykori miskolci koncertjét is, amikor a Dudujkán, a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén a rabtársainak adott koncertet.
Cziffra György csodagyerek volt. Nyolcévesen bekerült a Zeneakadémiára, sikeresek voltak a külföldi koncertkörútjai is, de hogy el tudja tartani a családját, éjszakánként lokálokban lépett fel. Aztán jött a háború, a szovjet fogság, a Rákosi-korszak, a szökési kísérlet, a kényszermunka… Csupa szomorú emlék a nyomorról, a raboskodásról, még akkor is, ha a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén – mint a kőfaragókhoz osztott elítélt – sikeres koncertet adhatott fogolytársainak. Mivel itt raboskodott Határ Győző is, így az író filozófus Életút című háromkötetes könyvében megörökítette ezt az eseményt is.
„Vasárnaponként ott szórakozott a nép a barakktábor előtti téren. Fene se tudja honnan, egyszeriben dobogó is került, hogy legyen mire felhágnia az »énekegyüttesnek«, ami verbuválódott; mire a dobogót megszokták és a hegyibe zongora is került, a smasszernép már azt hihette – mindig is ott volt. Egy távoli iskolából, ahol kettő volt, valahogy elszerezték az egyiket s Cziffra Gyurka a »bennfentesekkel« mindjárt hozzálátott, hogy felhangolja; szaporán járt a kezében a hangolókulcs, amit benne találtunk, s zongoraszéknek a téglákra állított lóca is megtette.
Nem volt se behirdetett, se megtervezett hangverseny, s maga a Mester is eleinte csak futtatta rajta az ujjait, szidta, hogy mindene berozsdált, és improvizált; aztán egy ponton beletévedt Liszt második zongoraversenyébe. Akinek megütötte a fülét és ismerős volt, az közelebb merészkedett. A smasszer, aki a szájában pohánkaszárat rágva maga is vasárnapolt, nem ismert rá, és nevetősen odakacsalogva, a »macskazene« helyett mást ajánlott: »az ő nótáját«; végül belenyugodott. A második tételnél már hatalmas tömeg vette körül a dobogót, közelnyomakodott a szájtáti nép; s valahogyan a táborparancsnokot is épp akkor hozta ki s arrahozta járókája: hátratett kézzel állt s míg hallgatta, tipródott, hogy mitévő legyen. De addigra már az engedély nélküli rendezvényt jelenlétével engedélyezte, s hogy valakinek az is eszébe jutott – alátolnia egy széket, hát már ült is: a hangverseny félhivatalos, ünnepi jelleget öltött: Cziffra György Isten dudujkai szabad ege alatt Liszt második zongoraversenyét szólaltatta, s minthogy kíséret nem volt, emlékezetből a zenekari részt is bele-beledörömbölte. S míg a futamok a mennyekbe szárnyaltak és megcsilingelték a nagyromantika szerelmi üdvösségét…”
