Szabó Magda (1917–2007) Kossuth-díjas író életének első 27 évét töltötte csak szülővárosában, Debrecenben, de a legtöbb regényének ez a város (vagy valami hasonló) a helyszíne. A gyermekkor, az iskolák, a pályakezdés meghatározó emlékei, a debreceni évek után a Hódmezővásárhelyen töltött időszak élményeinek köszönhetően leginkább alföldi településeken élnek (és halnak) hősei. A Jaffa Kiadó 2018-ban Nekem a titok kell címmel egy olyan könyvet jelentetett meg, mely Szabó Magda kötetben korábban meg nem jelent írásait tartalmazza. Ebben olvashatunk egy miskolci történetet is. A Miskolci levelezőlap egy szőlőfürttel című írás először az 1961. március 16-i Nők Lapjában látott napvilágot.
Szőlő és/vagy cseresznye
Szabó Magda az 1970-ben megjelent Ókút című önéletrajzi regényében is ír gyerekkori utazásairól. Sok más egyéb mellett megemlíti az első bükki kirándulást, és bemutatja azt a különleges szőlőfürtöt, amely eszébe jut, ha azt hallja: Miskolc. „Miskolc karhosszúságú pálcára, szőlőfürt mintájára a száruknál fogva cérnával odakötözött, több kiló sötétvörös, óriási szemű karmazsincseresznye, érthetetlen és irreális szépség, hiszen a cseresznye már cseresznyének is bámulatos, hát még, hogy úgy kötözték össze kármin szemeit, mintha egy biblikusan paradicsomi szőlőfürt volna. Cseresznyét láttam, de mégsem az volt, hanem szőlő, szőlőt, de nem szőlő volt, hanem cseresznye, formáján kívül semmi köze a billinghez.” Ez a szőlőfürt szerepel a Nők Lapjában 1961-ben megjelent novellában is. Ebből az írásból megtudhatjuk, hogy több volt ez, mint gyümölcskompozíció. Nemcsak a cseresznye megjelenítése volt különleges, hanem az a „szép fiú” is, akitől ilyen ajándékot kapott az a két kislány, akiknél Szabó Magda 10 éves korában nyaralt Miskolcon – egy emeletes házban, valamilyen laktanyával szemben. Az írónő gyermekként nem érezte jól magát Miskolcon. Nagy csalódás volt számára, hogy ez a „szép fiú” neki nem vitt ilyen ajándékot.
Hegyek, völgyek
Szabó Magda gyermekként, alföldi kislányként idegenkedett Miskolctól. Furcsa volt számára a város közepén „gugguló” hegy, a házak között „osonó” patakok és félt a kisvonaton is. Később, felnőttként visszatérve viszont boldog lehetett Miskolcon, és boldognak látta az itteni embereket, még a Lenin Kohászati Művek füstje is tetszett neki. Talán ennek az élményének köszönhető, hogy a Születésnap című, 1962-ben megjelent ifjúsági regényében Miskolcra jött dolgozni hőse, Cili. A kislány „első volt a közgazdasági technikumban, s ahogy végzett, a Lenin Kohászati Művek irodáján kapott állást”. Később itt lett szerelmes ez a bizonyos Cili. A vőlegényét is megkedvelték a lány szülei, pedig csak ilyesmiről beszélgettek, hogy „milyen szép város is az a Miskolc, és hány színű a füst, amely a kohók felett lebeg.”
Színes füst
A színes miskolci füstre – a Nők Lapjában 1961 márciusában megjelent novella szerint – a magasból csodálkozott rá Szabó Magda, mert repülővel érkezett ide. Menetrendszerű járattal! „Lenn a hegyek zöldje még ép, nagy hullámokat vetnek az erdők, s a csúcsok tövében kénsárga és tejfehér füst: Kazinc-barcika, Diósgyőr.”
Az idegenforgalmi nevezetességek megtekintése során az Avasra is felmegy a szerző, és onnan is megmutatja olvasóinak a vidéket. „A kilátás innen fentről megindítóan szép: lenn a város sosem pihenő forgalma, kavargás, a szemhatáron a Bükk, s a hegyek lábánál füstfellegbe vonva arcát, különös kéményeivel, furcsa idomaival lengeti sárga-fehér fátylát a Lenin Kohászati Művek. Aki nem látta, nem tudja elképzelni, milyen kép ez: az ingó füst s a széles torkú kéménysor szinte kiált: ’Az ember diadalát hirdetem.’ Kelet felől a Tokaji-hegy vulkánkúpja is idelátszik, s olykor fel-felsejlik valami villanás: a Sajó...”
A Miskolci levelezőlap egy szőlőfürttel című novellájában Szabó Magda a gyermekkori emlék keretébe foglalva rögzítette az 1960-as évek városképét. Sorra vette az itteni műemlékeket, látnivalókat. Az írás topográfiai és várostörténeti szempontból hitelesnek mondható, de azt már nehéz lenne kideríteni, hogy a szerző lelkesedését mennyire befolyásolta a kor hangulata vagy a szerkesztői elvárás, esetleg a szocialista kultúrpolitikában alkalmazott „három t”.
Filip Gabriella