Magyarországon 1881-ben jött létre a Műemlékek Országos Bizottsága. Ezt követően kezdődött el igazán az országban található műemlékek számbavétele. Ennek a munkának kézzel fogható eredménye az 1905 és 1915 között megjelent, Forster Gyula által szerkesztett Magyarország műemlékei című négykötetes mű.
A műemlék szó a 19. században honosodott meg a magyar nyelvben. A szó a német Kunstdenkmal kifejezés tükörszavaként vált használatossá, s nem abban az értelemben, mint franciául a monument historique, angolul a historical monument. A mű előtag (akár a német Kunst) kétértelmű, jelenthet „mesterségest” (pl. műanyag), de lehet a „művészet” szó rövidítése is. Ez gondot okozhat a szó értelmezésében, hiszen pl. egy vízműtelepről is beszélhetünk „műtárgyként” – mint mérnöki teljesítményről – és esztétikai szempontból is értelmezhetjük – mint „műalkotást”. A műemlék szó művészeti emlék kifejezéseként használatos. A szó két tagja a mű, jelenti a műalkotást és az emlék, mely nem tárgyat jelöl, hanem gondolkodási folyamatot, az emlékezést. A műemlék művészeti emlék definícióból következik, hogy létezésének szférája a művészet, az az elvont, az újkori európai kultúrában kialakult gyűjtőfogalom, amely az esztétikai értékükben megbecsült emberi produktumokat foglalja magába. Az emlék szó viszont azt fejezi ki, hogy a művészet elvont tartalma, szellemi kvalitásai egy tárgyban jelennek meg: gondolati tényezőkről van szó, de ezeket csak addig lehet elgondolni, amíg a tárgy jelen van és szemlélete adott. Az épített örökség védelmének nyomai már felfedezhetőek jóval a műemlékvédelem megszületése előtt, de ez inkább az épületek anyagi értékére vonatkozott, bár az emlékmű funkció már az ókorban is létezett. Az első, tudatos védelem a reneszánsz korban, Itáliában alakult ki, amikor az antikvitásból megmaradt épületeket nagy tisztelet kezdte övezni. A szervezett műemlékvédelem a romantika korában terjedt el, hiszen a modern kori nemzeti öntudat egyik alappillére lett a közös múlt fontossága, aminek részét képezték az elmúlt korok épületei is. A francia forradalom után kibontakozó modern műemlékvédelem pár évtized alatt gyökeret vert Európában. A francia forradalom alatt, a forradalmi hév diktálta vandalizmust (ez a jakobinus diktatúra idején a konventben a szélsőséges emlékrombolás ellen tiltakozó Henri Grégoire abbé kifejezése) felváltotta az emberi történelem alkotásait megóvni szándékozó humanista szemlélet. Franciaországban részben Victor Hugo kezdeményezésére jött létre az első állami műemlékvédelmi szervezet 1830-ban. Az ugyancsak író Prosper Mérimée járta az országot, hogy felkutassa és nyilvántartásba vegye az építészeti emlékeket. Hamarosan meg is indult a középkori műemlékek restaurálása, melynek tudományos módszerét Eugéne Emmanuel Viollet-le-Duc dolgozta ki. Az első modern műemlékvédelmi jogszabályokat Görögországban (1834), Svédországban (1867) és Franciaországban (1887) alkották meg.
Magyarországon 1881-ben született meg az első ilyen törvény. Korábban a Magyar Tudományos Akadémia 1847. február 22-én tartott üléséből felhívást bocsátott ki „a nemzeti becsületet szívén viselő minden magyarhoz, hogy jelentsék be a tudomásukra jövő régiségeket: ingó és ingatlan emlékeket”. Később a bécsi központi kormány 1851. évben felállította az építészeti műemlékek felkutatásának és fenntartásának központi bizottmányát, mely az általa 1856 óta kiadott „Mittheilungen der k. k. Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale" című folyóiratában a magyarországi műemlékeket is ismertette. Magyarországon a műemlékvédelem (s egyben a magyar művészettörténet) szervezett működésének elindítói Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Henszlmann Imre voltak. Ekkorra elterjedtek a nyugat-európai országok műemlékvédelmi nézetei, elsősorban a ma vitatható szemléletű purizmus (ez az irányzat nem vett tudomást a műemlék történeti korokon áthúzódó létezéséről, pl. gótikus templomból eltávolítottak mindent, ami nem erre a korszakra jellemző: reneszánsz síremlékeket, barokk oltárokat stb.). A purizmus képviselői Magyarországon Steindl Imre, Schulek Frigyes voltak. 1872-ben dr. Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi miniszter felállította a műemlékek ideiglenes bizottságát. Ezt a bizottságot az 1881. évi XXXIX. t.-cikk törvényerőre emelte Műemlékek Országos Bizottsága néven. Ennek a bizottságnak lett a feladata, hogy az ország műemlékeinek a megállapított minta szerinti lajstromozását és azoknak osztályozását végezze el. Majd a bizottság részére elrendelte, „hogy a történeti vagy művészeti becsű emlékekről, azok nyilvántartására, jelesen a fenntartóknak nyilvánított emlékek megóvásának ellenőrzésére törzskönyv készíttessék, mely rendszeres kutatások és felvételek által folyton kiegészítve a hazai műemlékek leltárát képezze”. Ennek a 19. század második felében elindult magyarországi műemlékvédelemnek az első átfogó munkája az 1905 és 1915 között megjelent, Forster Gyula által szerkesztett Magyarország műemlékei című négykötetes mű. A kötetek műemlékvédelem tudományos eszközeivel mutatják be Magyarország lajstromba vett műemlékeit, gazdag illusztrációs anyagot közölnek. A Magyarország műemlékei című kiadvány megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.