Az Ikerszobrok, a Mindenféle vágyak, a Szarvas a temetőben, a Szellemek és szerelmek, valamint a Bluebox után megjelent a miskolci Jenei László hatodik önálló kötete, a hét elbeszélést tartalmazó Díszössztűz. Az új könyvet Bazsányi Sándor irodalomtörténész, egyetemi oktató mutatja be az olvasóknak november 15-én, kedden délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A kötetből részletet olvas fel Fandl Ferenc színművész, a Miskolci Nemzeti Színház tagja.
Jenei László író (a képen az előző kötete bemutatóján), a Miskolcon megjelenő Műút folyóirat szerkesztője az eddig megjelent három regénye, és a két kisebb prózai műveket, novellákat, elbeszéléseket tartalmazó könyve után most egy olyan elbeszéléskötetet állított össze, amelyben mind a hét történet valamiképpen kapcsolódik a temetőhöz, a gyászhoz. A Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Díszössztűz szerkesztői ajánlása szerint: „Jenei László kortárs irodalmunk egyik legizgalmasabb és legbátrabb elbeszélője. Új kötete olyan világba vezeti az olvasót, amelyben a látszólagos hétköznapiság ingatag kulissza a saját démonainak kiszolgáltatott ember élhetetlen élete előtt.”
Az élhetetlen élet, a saját démonainak kiszolgáltatott ember, a látszólagos hétköznapiság ingatag kulisszája – csupa olyan fogalom, amelyek első hallásra talán megriasztják az olvasót. Nem ígér könnyed kikapcsolódást a fülszöveg sem, de már a megnyugvás lehetőségét is sejteti. „Van egy helyszín, ahol életünk során mindnyájan megfordulunk: a temető. S van egy állapot, mellyel akár többször is szembe kell néznünk: ez a haldoklás vagy a gyász ideje. A Díszössztűz hét elbeszélése ezen a szálon kapcsolódik egymáshoz: a temető mint helyszín vagy mint képzet. Az elbeszélések szereplőit néha nem is közvetlenül érinti az elmúlás: hozzátartozójuk, szerelmük beteg, haldoklik vagy már meghalt, így a gyász lelki eredetű és/vagy praktikus ’munkája’ foglalkoztatja őket. Alapkérdés számukra – legyenek bár fiatalok, középkorúak –, hogy a temető miképp válhat a lelket felzaklató színtérből a nyugalom kitüntetett helyévé, s ez a nyugalom mennyire viszonylagos? Miképpen reagálunk érzelmi, egzisztenciális válsághelyzetek, kibogozhatatlan, már-már misztikus pillanataink során vagy éppen a hétköznapi erőszak, netán a háború mindent megváltoztató közegében.”
Számtalan kérdést vet fel ez a kötet: az elbeszélés születéséről, a valóság és a fikció kettősségéről, a lélektani elemzés hitelességéről, a művészet és a tudomány különbségéről, a történetmesélés lehetőségéről…
A szerző, Jenei László bátorságáról, már-már kegyetlen szókimondásáról is árulkodik, amikor például így kezdi a Temet, érlel című elbeszélését: „Egész délelőtt nem vette fel a telefont, már elkönyveltem, hogy meghalt. Sietek hozzátenni, hogy nem zúgolódom, az ember hány ezerszer találja életben az anyját, mikor szüksége van rá, s csak egyetlenegyszer holtan.”
Folytatás a Díszössztűzben.