A könyvtárban nincs uborkaszezon! Most például, hogy a piacon is megjelent a dinnye, „megkocogtattuk” kicsit a magyar irodalmat – szenzációs csemegékre bukkantunk. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyűjteményéből ajánlunk néhány könyvet olvasóink figyelmébe.
„Gömbölyödtem egész nyáron, / habzsoltam a meleget, / egy indázó hosszú száron / ittam vizet eleget…” – kezdi énekét a dinnye. A Kaláka együttesnek köszönhetően a legkisebbek is ismerhetik az erdélyi költő, Jancsik Pál versét. A Szamóca, az Alma, a Szőlő, a Szilva és a Körte című költemények után a Dinnye is megjelent Jancsik Pál Mit tanácsolsz, cinege? című kötetében.
A gyermekkönyvek között találjuk Móra Ferenc A körtemuzsika című kötetét. Ebből ajánljuk Az én dinnyeföldem című írást, hogy klasszikusokra hivatkozva kijelenthessük: a dinnyét mindenki szereti. Így kezdi történetét Móra Ferenc: „Világéletemben sok mindent láttam már. Olyan gyereket is láttam, aki a hideg vizet nem szereti, de még olyant nem láttam, aki a dinnyét nem szereti.
Magam is éltem-haltam érte kisgyerek koromban. Mikor édesanyám mosakodni kergetett a kúthoz, akárhányszor azt mondtam neki:
– Inkább ennék dinnyét!
De nem is álltam ám meg a jó szándéknál. Ami dinnye volt a kertünkben, azt én mind kivallattam, érett-e már. Amelyik a kopogtatásra nem akart vallani, azt a csillagos nyelű kis bicskámmal vontam kérdőre. Soha minálunk dinnye meg nem érhetett, mert mind meglékeltem feleérésében…”
A dinnyével az a legnagyobb baj, hogy sok benne a mag. Ezzel kapcsolatban az újvidéki Németh István Vadalma című ifjúsági regényében – először 1970-ben – megszólaltatta Gugás Ferkó bácsit, a dinnyecsőszt. Szerinte a Crna Gora-i telepesek „már föltalálták az olyan görögdinnyét, amiből kiugrálnak a magok. (…) Bolhákkal keresztezik a dinnyét”. Hogy az öreg csősz miért nem ezzel a módszerrel termelt, ennek oka, hogy a feltalálók nem árulták el a titkot: „Hogy hogy bonyolítják le a keresztezést. Hogy a bolhát ültetik-e el a dinnyemaggal, vagy a dinnyemagot a bolhával…”
Komoly(abb)ra fordítva a szót: a nagy palóc mesemondót megihlette a dinnye! Mikszáth Kálmán Az első dinnyék című, műfaját tekintve „szezon-csevegés” az 1881-es nyarat idézi. „Az első dinnye! A nyár ajándékai közül a legkellemesebbik.
Megjelenése nem kihívó; nem feltűnő, mint tavaszkor a gránátszín piros cseresznyéi, mely messziről szeme közé mosolyog a járókelőknek; nem kacér, mint a tengerié lesz, mely zöld patyolat pongyolájából bájosan kikandikálni hagyja fehér, tejtől duzzadó testét, s halavány selyemhaja ingerlőn, mert kuszáltan tapad igéző idomaihoz...
Nem! a dinnye nem kacérkodik, ő csak a gyomrokat ingerli. Ami legszebb benne, aranyos színét kérges haj fedi el, vizes zamatja a belsejébe van bezárva, míg a cseresznye és a tengeri (van még több ilyen gyümölcs is, de nem merem mindnyáját megsérteni) valóságos svindler gyümölcsök, csalékony a felületük: a belsejük mag és csutka.
A dinnye egyszerűen, igénytelenül jelenik meg s mégis nagy hatást gyakorol.” A folytatásért érdemes levenni a polcról a Mikszáth novelláit, karcolatait tartalmazó kötetet.
A híres horti dinnye – kár, hogy történelmünk szomorú eseményei miatt – bekerült a mai magyar irodalomba is. A Kossuth-díjas Esterházy Péter Harmonia Caelestis című regényében is ír családja kitelepítéséről, a Heves megyei faluhoz kötődő emlékeiről, így a dinnyéről és a dinnyetermesztésről is.
„A zardecki cirmos, szép név. Később is mindig apánk válogatta a dinnyét, kopogtatta, fogdosta, a zöldségesek réme! A dinnyés brigádok eljártak távoli dinnyeföldekre is. Földbe vájt kunyhóban laktak. Mentünk néha meglátogatni; nagyon tetszett a kunyhó, olyan volt, mint egy játékház…” A kitelepítésnek köszönhetően lett az író édesapja dinnyeszakértő, ő pedig az egykori kényszerlakhely, Hort díszpolgára. „Ez az egyetlen települése a világnak, sőt a világegyetemnek, amelynek díszpolgára vagyok. Szóval érdekesen múlik a kelet-európai idő…” (De ez már egy másik regény!)
(fg)