Molekné Kőrösi Beatrix, a Pro Bibliotheca-díjas könyvtáros

Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtáraiért, könyvtárosaiért és a könyvtárügyért végzett kimagasló munkájáért az idén Molekné Kőrösi Beatrix kapta a Pro Bibliotheca-díjat. A díjátadót idén a könyvtárosok megyei találkozóján 2021. szeptember 27-én adták át Abaújkéren.

 

Molekné Kőrösi Beatrix 1988. augusztus 15-én kezdett dolgozni a putnoki könyvtárban, ahol több mint egy évtizedet töltött. Ezalatt középfokú könyvtárkezelői végzettséget, majd az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán informatika szakirányon könyvtáros diplomát szerzett. 1999. február 15-én került a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár felnőtt könyvtári részlegébe. 2002-ben informatikus könyvtáros végzettséget szerzett a Szegedi Tudományegyetemen. Szaktudásának és elhivatottságának köszönhetően 2003. január elsejével szakmai igazgatóhelyettes, könyvtárvezető, majd 2012. október 1-jétől az önállóan működő Egressy Béni Városi Könyvtár igazgatója lett. A kazincbarcikai intézmény életében a közbeeső időszak alatt több átszervezést vezényelt le. Egyik legnagyobb szakmai sikereként könyveli el, hogy a könyvtár visszakapta szervezeti önállóságát, vezetése alatt az intézmény új szemléletű, korszerű könyvtárrá, tudásközponttá vált. Az informatikai fejlesztéseknek köszönhetően már 2003-tól bevezették a számítógépes kölcsönzési rendszert. A következő években felgyorsult a könyvtár élete. Megnövekedett a közösségi programok száma, mind a gyermek és felnőtt használókkal elmélyült a könyvtár kapcsolata. Kezdettől fogva kitűzött céljai között szerepelt a kazincbarcikai könyvtár országos vérkeringésbe történő bekapcsolása és a kollégák szakmai fejlődésének támogatása. Mára jól működő kapcsolatrendszert épített ki, előadásaival az ország több könyvtárában mutatta be a kazincbarcikai intézmény munkáját. 2007-től több éven keresztül az Internet Fiesta szervezőbizottsága elismerésben részesítette az általa vezetett szervezetet. Meghatározó szerepet vállalt a Kazincbarcikai Kistérség mozgókönyvtári ellátásának kiépítésében és működtetésében, 2007 és 2012 között a kistelepülések tekintetében sikerült elérnie a 100 %-os lefedettséget. A munkát folytatva, 2013-tól 2019-ig a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárral karöltve 31 kistelepülés könyvtári ellátását koordinálta. Az elmúlt években több publikációja jelent meg könyvtáros szakfolyóiratokban. A könyvtár folyamatos fejlődését szolgálja a pályázati lehetőségek sikeres kihasználása. Az elnyert támogatásoknak köszönhetően a város és a környék lakosainak kulturális életét színesíti a könyvtár. Fontosnak tartja kollégái és saját maga folyamatos szakmai képzését, fejlődését, tanulását. 2017-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser diplomát szerzett. Könyvtári szakértőként és szakfelügyelőként más könyvtárak munkáját is segíti tanácsaival.


Szakmai elhivatottságát jellemzi, hogy 2004-től tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesületének, 2006 és 2014 között a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Olvasószolgálati Szekció titkára, majd 2015-től napjainkig elnöke. 2006-tól minden évben önálló programmal jelent meg az Olvasószolgálati Szekció az aktuális vándorgyűlésen, ahol a programokat – a szervezés mellett – gyakran ő is moderálja.
Vezetői programjában kitűzött céljait folyamatosan valósítja meg. A korábban vizionált új épületbe való költözés és az, hogy a felnőttrészleg és a gyermekrészleg egy épületben működjön, 2014 októberére valósult meg, amikor is megnyitotta kapuit az Egressy Béni Városi Könyvtár egy felújított, modern, akadálymentesített környezetben.
Sikerei közé sorolhatjuk, hogy 2020-ban a kazincbarcikai intézmény elnyerte a Minősített Könyvtár címet.
Molekné Kőrösi Beatrix elkötelezett híve az olvasásnak, a könyvtárhasználat népszerűsítésének, jelentős munkát végez a hátrányos helyzetű gyermekek szociokulturális életének minőségi javításáért.
A Pro Bibliotheca-díjhoz szívből gratulálunk, további jó munkát és szakmai sikereket kívánunk!