Serfőző Simon, a Magyar Érdemrend középkeresztjével – és még számtalan kitüntetéssel elismert – József Attila-díjas író, költő mostanában leginkább kéziratokat, készülő könyveket olvas. Nemrégiben fejezte be a 2013-as Tokaji Írótábor előadásait tartalmazó évkönyv szerkesztését, és mint a Felsőmagyarország Kiadó vezetője most kapta meg a Pozsonyban élő Mács József Elcsatolt vagon című regényének kéziratát.
– Az augusztus 13-án nyíló Tokaji Írótábor már a 42. lesz. Eddig még egyet sem hagyott ki. Nem is nagyon hagyhatja: tagja a kuratóriumnak, szerkeszti az írótábor évkönyvét, korábban volt már a kuratórium elnöke, a tanácskozás előadója is…
– Tavaly valóban volt egy előadásom az egyik munkacsoportban. Egyébként ritkán szólok, ha nem muszáj, nem beszélek, inkább írok. De tavaly nem tudtam kitérni a feladat elől: az Írótalálkozók a diktatúra ellenében című munkacsoport-megbeszélésen a Tokaji Írótábor megalakulását, múltját kellett valakinek bemutatnia, és én valóban azon kevesek közé tartozom, aki már az indulásnál is ott volt.
– Sohasem unta?
– De bizony időnként untam. Az meg különösen bosszantott, ha valaki mellébeszélt, vagy éppen hazudott, esetleg „csak” szépítette a szomorú tényeket, mert meg akart felelni a politikai elvárásoknak. Ilyenkor előfordult, hogy otthagytam az egészet. Persze az vitathatatlan, hogy mindig nagy öröm találkozni a kollégákkal, jó megismerni, megvitatni egymás nézeteit, és nemcsak a tanácskozáson, hanem a szünetekben, esténként a Tisza-parton egy-egy pohár bor mellett.
– Mi lesz az idei téma?
– Folytatódnak a két éve megkezdett Elhallgatva és elfelejtve című konferenciasorozat előadásai. Most érkezünk a harmadik részhez: az 1945 és 1965, majd a 1965 és 1985 közötti évtizedek irodalmi, társadalmi változásainak áttekintése után az idén a közelmúlt történéseivel foglalkoznak a felkért előadók: írók, költők, irodalomtörténészek, közéleti emberek.
– Az írótábori előkészületek, az évkönyv szerkesztése mellett maradt ideje az olvasására is?
– Remélem, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával sikerül megjelentetnünk Mács József legújabb regényét, Az elcsatolt vagont. Most éppen ezt a kéziratot olvasom. De emellett verseket sem hanyagolom.
– A maga gyönyörűségére vagy a tájékozottság érdekében olvassa a verseket?
– Ezt nehéz lenne szétválasztani. Mostanában olvastam például Az év versei című antológiát. Ebben is vannak olyan versek, amelyek tényleg megérintettek, de azért is olvasgattam a kötetet, mert érdekel, hogy hol tart ma az irodalom, miről és hogyan írnak mások. Természetesen folyamatosan olvasom az irodalmi lapokat, szívesen olvasok kortársakat…
- Például!
- Mostanában olvastam például a kárpátaljai Vári Fábián László legutóbbi kötetét. Nagyra értékelem az ő munkásságát is. De nagy öröm számomra, hogy megjelentek Fazekas József művei. Annak idején – úgy 40 éve lehetett – én közöltem először a Napjainkban a verseit. A járdánházi pedagógus nagyon ígéretes tehetségnek mutatkozott, de elhallgatott, és most nyugdíjasként újra elkezdett írni. Jól tette, hogy visszatért az irodalomhoz. Egy kicsit engem is igazolnak a művei.
– Mit olvasna a legszívesebben?
– Klasszikusokat. Jó lenne újraolvasni Móricz, Mikszáth, Tamási Áron műveit. De az lenne legjobb, ha ugyanazzal a rácsodálkozással tudnék olvasni, mint amikor először találkoztam ezeknek a szerzőknek a regényeivel.
– Mi zavarja, mi gátolja ebben?
– Elsősorban az idő.
– Felgyorsult a világ?!
– Részben okolhatnánk az időhiányt, a felgyorsult világot is az olvasási szokások változása miatt, de én most inkább a megélt évekre gondoltam. Gyermekként, ifjúként ízlelgeti az ember a szavakat, kifejezéseket, megpróbálja értelmezni a szóképeket, rácsodálkozik a remekművekbe zárt világra. De ahogy múlik az idő, ahogy gyűlnek az ismeretek, tapasztalatok, szép lassan megváltozik a befogadás öröme is.
– A legutóbb megjelent kötete, a Semmi sem úgy van önéletrajzi ihletésű kisregény. Kinek ajánlaná?
– Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a múlt, akit foglalkoztat, mi is történt itt a rendszerváltozás előtti évtizedekben, hogyan jutottunk el oda, ahol most vagyunk. A magyar vidék, a falu, a tanyavilág széthullásáról, az otthonukat elhagyni kénytelen ingázók, a kétlakiságra kárhoztatott munkások, a szétszakított családok életéről szól ez a kisregény. A magyar közállapotok alakulását ismerhetjük meg a főszereplő életének eseményeit követve, akinek a története csak részben azonos az enyémmel.
(fg)
Vasy Géza irod
alomtörténész ajánlása
„A kisregényben a hatvanas évek második felében járunk. Az ugyancsak tanyáról származó főhős már túl van a katonaságon, városban él, a nehéz fizikai munka helyett lapterjesztéssel foglalkozhat, s házasodni készül. Élete mégis csupa feszültség, a szegénységből aligha lehet kilábalni. Két segítő barátja is akad, az egyikről azonban kiderül, sokkal később ugyan, hogy rendszeresen jelentett róla. A múltra a jelenből visszatekintő elbeszélő hangja nem a higgadtságé, hiszen hőse egész életében viselte nehéz sorsát, míg a 'barát' fényes karriert futott be. A huszonéves fiatalember és az idős férfi számvetése mintázódik egymásra, s ezzel alighanem a leggyakoribb huszadik századi magyar életsorsot tette példázatossá.”
Mit olvas Korpa Tamás költő?
Mit olvas Finta Éva költő?
Mit olvas Vass Tibor költő?
Mit olvas Györgyei Géza író?
Mit olvas Fecske Csaba költő?
Mit olvas Vitkolczi Ildikó író?
Mit olvas Jenei László író?