A miskolci Hospice Házról írt riportkötetet Menedék címmel B. Tóth Erika, a Magyar Rádió munkatársa. A Bodnár Márk fotóival illusztrált könyv bemutatója szeptember 12-én, csütörtökön délután fél 5-kor kezdődik könyvtárunk földszinti nagytermében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A szerzővel Hajnal József újságíró, szerkesztő beszélget; Garami Zsuzsa, a Magyar Rádió bemondója részleteket olvas fel a kötetből.
A hospice, a latin eredetű angol szó menedéket, menedékházat jelent, a zarándokok pihenőhelyét nevezték így, de ezzel a névvel vált ismertté a végső stádiumban lévő betegek gondozását vállaló mozgalom is. Így ma már a hospice szót hallva leginkább az utolsó menedék, a földi zarándokút vége, a halál jut eszünkbe – és ez az a téma, amelyről – valljuk be – nem szívesen beszélünk.
B. Tóth Erikától, a Magyar Rádió riporterétől is sokan megkérdezték: miért választotta ezt a témát, nem lehangoló-e a halálról írni?! „Lehangoló, szomorú – írja a Menedék című kötetének bevezetőjében. – De attól még létezik. (…) Aki már látott szenvedő embert – sokan szerencséjükre egész életükben nem látják közelről –, az átérzi ennek a súlyát. Aki egyszer járt a Hospice Házban, az mindig emlékezni fog rá. S aki megismeri az itt dolgozókat – megismeri, és nem csak látja őket –, megváltozik az értékítélete. A Hospice-ból kilépve azt kérdezi magától: mi is a fontos az életben: Pénz, vagyon, karrier? – Ugyan... kicsinyes és mulandó dolgok. Amikor a haldokló ember azt suttogja a hozzátartozójának, hogy szeretlek... és utolsó lélegzetvételével ismétli a szót, mert pontosan tudja, hogy nem mondta el életében elégszer... és már nincs ideje rá... akkor megáll a pillanat, olyankor hallani a csendet, és nekünk, ittmaradóknak, élőknek arra kellene gondolnunk, hogy az elmenők tanítanak bennünket. Azt tanítják nekünk, hogy mondjuk el szeretteinknek addig, amíg élünk, hogy milyen fontosak nekünk, hogy milyen üres lenne az életünk nélkülük és mennyire szeretjük – ne szégyelljük érzéseinket, mert egyszer késő lesz...”
A Menedék című kötetnek köszönhetően megismerhetjük a miskolci Hospice Ház mindennapjait, több itt dolgozót – orvost, nővért – is megszólaltat a szerző. Hitről, hivatásról szólnak ezek az elgondolkodtató történetek, de a legdöbbenetesebbek, amit a távozók mondanak az életükről – a haláluk előtti utolsó hónapokban, hetekben, napokban... Aki ezt a könyvet elolvassa, annak biztos eszébe jut: ő is a saját történetét írja.
Mi még javíthatunk rajta...