Már hónapok óta feküdtem, a betegség teljesen birtokába vette testemet és lelkemet egyaránt. Kezdtem úgy érezni, elvesztem a szellemem is. Üresek voltak a napjaim, csak néztem a kórház kék csempéjét, vártam, hogy teljen az idő, gondolataim akörül forogtak, hogy nem tudok járni, nem bírok kiszállni az ágyból.
Elegem lett: a testem nem engedelmeskedik, de nem hagyhatom, hogy a betegség az agyam is elrabolja, meg kell őriznem a gondolkodásomat! – határoztam el hirtelen.
– Mit tehetnék? – morfondíroztam magamban. Majd megnyomtam a nővérhívót, és kértem valami olvasnivalót az ápolónőtől. Jobb híján egy szerelmes füzetet hozott. Elolvastam.
Másnap meglátogatott a testvérem. Elmondtam neki, szívesen olvasnék, már nincs kettős látásom és a kezemet is tudom annyira használni, hogy lapozzak vele. Legfőképpen pedig nem akarok elbutulni, belesüppedni a kórházi lét mindennapjaiba.
A húgom elment a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárba, hogy kölcsönözzön nekem valamit. Még gyerek volt, nem tudta, milyen könyvet hozhatna, mi tenne jót megtiport lelkemnek. Megkért egy könyvtáros hölgyet, segítsen választani. Kivett néhány könyvet a könyvtárból, én pedig azonnal olvasásba merültem.
Attól a naptól kezdve nem csak az infúziók, vizsgálatok, fájdalmas beavatkozások, kétségbeesések, sírások sorából tevődött össze az életem.
A családom mellettem volt, viszont az ismerősök és barátok egyre ritkábban látogattak, hiszen mindenkinek megvolt a maga dolga, várta őket az egyetem, a munka, a randevúk, a szerelem, de már én sem voltam magányos, mert új barátok érkeztek hozzám: jobbnál jobb szerzők és történetek, mondanivalók összességében. Mindig velem voltak a könyvek, ha nem tudtam aludni, ha órákon át folyt a karomba az infúzió, gyorsabban telt az idő, ha nem akart szűnni a fájdalom a gerincemben, el tudtam terelni a figyelmem, mert gondolatban kiléptem beteg testemből és szellemileg szárnyaltam. Hiába voltam egy kórházi ágyhoz kötve, csodás tájakon barangoltam, különleges emberekkel ismerkedtem, részese lehettem az ő életüknek, közben elfeledkezhettem a magam bajáról. Faltam az Anna Karenina, a Háború és béke, a Büszkeség és balítélet sorait, majd Szabó Magda műveit, Jókai Anna írásait.
A testvérem ezután rajtam kívül a könyvtárat is látogatta, hozta-vitte a könyveket.
Vizitek és katétercsere, gyógytorna előtt és után a legnagyobb örömöt az olvasás jelentette. A hangulatom jobb lett, nem éreztem úgy, hogy csak engem súlyt a sors problémával, mert az olvasmányokon keresztül szembesültem azzal, minden korban voltak nehézségek, minden embert ért és ér fájdalom valamilyen formában, mások is félnek, mások is küzdenek valamilyen célért. Erőt merítettem az olvasottakból, felvérteztem magam a nagy írók és tudósok erényeivel: Pasteur makacs kitartásával, Mendel rendíthetetlen bizakodásával, Tolsztoj két fő fegyverével – az idővel és türelemmel.
A kórházban örültek, hogy elfoglalom magam, az orvosom is felfigyelt az olvasás lelki állapotomra gyakorolt jótékony hatására.
Ekkor került kezembe Porter: Az élet játéka című kisregénye. A főszereplő kislányt baleset éri és ő is lebénul, elkeseredik, azonban az apja megtanítja neki az örömjátékot. Vagyis megkeresni minden helyzetben a jót, aminek lehet örülni. A történet elolvasása után magam is elkezdtem a játékot. Sok mosolyt csalt az arcomra, nem is sejtettem, mennyi mindennek örülhetünk, amellett elcsodálkoztam az emberek pesszimizmusán. Örültem, hogy az állapotomban ugyancsak javulás következett be, nem voltam egész nap ágyhoz kötve, az izmaim megerősödtek annyira, hogy néhány órát tolószékben ülve töltsek. Ez fizikailag is adott némi szabadságot, kimehettem a kórház parkjába, élvezhettem a napsütést, embereket láthattam. Madárcsicsergésben olvasgathattam a friss levegőn. Az egyik doktornő nem értette, mitől érzem magam jól. Azt hitte, a pszichém felmondta a szolgálatot.
– Egy fiatal lány, tolószékben ülve, kórházban, nem lehet boldog. – mondta ő
– Miért nem? Csak az apró örömöket kell megtalálni, ez adhat erőt ahhoz, hogy ne adjam fel, harcoljak a gyógyulásomért, addig pedig élvezzem azt, ami épp a mai napra adatott, például, hogy már fel tudok kelni az ágyból – érveltem optimistán
Az orvosnővel folytatott beszélgetés után olyan könyveket olvastam, amelyekben mások betegséggel való megküzdését követhettem végig. Kíváncsi voltam, vajon mások, miként csinálták? Így jutott el hozzám Joni története, Karinthy Frigyes koponyaműtétje, sok-sok fel nem adott akaraterő és betegségtörténet. Természetesen ezek az olvasmányok is hatással voltak rám, erősítették a kitartásomat. Majd beleolvastam Müller Péter írásaiba, amelyek visszaigazolásokat tartalmaztak arra nézve, hogy nem bolondultam meg, csak hiszek a jövőmben, magamban, a gyógyulásomban. Majd úgynevezett ezoterikus írók művei kezdtek érdekelni, de nem hagytam cserben a klasszikusokat sem, sőt a kortársak gondolatait is szívesen olvastam.
Hosszú idő telt el a betegségem során elolvasott első könyv óta. Az állapotomban hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást. A családomon és maradék barátaimon kívül a „könyvbarátaim” jelentették a biztos pontot az életemben. Több évet töltöttem tolószékben, míg végül sikerült leküzdenem a betegséget és újra megtanulni járni.
Sokszor jutnak eszembe az egyes szereplők, akikről olvastam, köztük a kislány Porter könyvéből, aki azt mondta: „Most már mindennek a világon örülök. Még annak is, hogy egy darabig béna voltam, mert: az ember csak akkor érti meg, mit jelent az, hogy járni tud, ha egy darabig nem tudott.”
Mindegy, mit olvastam, a könyvek sosem hagytak cserben, minden könyvben találtam valamilyen útravalót. Volt idejük számomra, erőt adtak, biztattak a sorok. Ha egy kicsit elkeseredtem, ha esetleg nem tudott senki az ágyam mellett lenni és fogni a kezem a nehéz pillanatokban, akkor is volt velem egy-egy könyv, még ha a rosszulléttől nem ment az olvasás, de a kezembe szoríthattam, tudva, hogy nemsokára új történet vár rám. Eljön egy újabb barát és elmeséli az ő történetét, és barátságunk nem kopik el soha. A könyvek örök barátommá lettek, az olvasás pedig a legkedvesebb időtöltésemmé. A könyvtár a barátaim otthona, amit most már én magam is bármikor felkereshetek a saját lábamon.
